Megpróbálták eltitkolni, hogy létezik Csernobilnál is szörnyűbb hely
Sokan nem tudják, de ez volt a Szovjetunió legnagyobb nukleáris balesete valójában.
Titkos üzem
Talán korábban még nem is hallottál minden idők harmadik legnagyobb atomkatasztrófájáról, ami 1957-ben történt az akkori Szovjetunióban. A majaki atomkatasztrófát, vagyis a Majak Termelési Egyesülés – korábbi nevein Kombinát–817, Mengyelejev Állami Vegyiművek – üzemében történt balesetet megpróbálták titokban tartani, ami annyira jól sikerült, hogy sokan még ma sem tudnak róla. 1994 előtt Ozjorszk várost Cseljabinszk–40, illetve Cseljabinszk–65 néven illették, és olyannyira titkos volt, hogy még a térképeken sem szerepelt, talán ennek is köszönhető, hogy a feledés homályába veszett a szörnyű történelme ellenére.
A vegyi üzem fennállása alatt több baleset is történt, aminek következtében nagy mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel. Ezek közül a legsúlyosabb az 1957-es Kistim-tragédia, amely azzal véste be magát a nukleáris katasztrófák közé, hogy az okozott kár és nukleáris szennyezés felülmúlta a csernobili katasztrófát.
Atombombát akartak építeni
A hadipari felhasználásra, pontosabban atombomba előállítására plutóniumot gyártottak a 817-es üzemben, ahol váratlan kémiai robbanás történt. A nagy aktivitású hulladékokat tároló egyik tartály hűtése leállt, az anyag hőmérséklete 350 fok fölé emelkedett és valószínűleg öngyulladás miatt a lerakódott ammónium-nitrát belobbant. A létesítmény összterülete közel 100 négyzetkilométer volt. A titkos komplexum vezetői a kezdetektől fogva mellőzték a radioaktív anyagokra vonatkozó biztonsági előírásokat és figyelmeztetéseket.
A közelben futó Tecsa folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették annak hűtésére, majd súlyosan szennyezett formában visszavezették a radioaktívvá vált hűtővizet a folyóba. A környezeti károk elképesztőek, hiszen a folyó egy 120 ezer fős régió ivóvízbázisát jelentette.
A robbanás ereje elképesztő nagyságú volt, gyors aktivitású, radioaktív izotópot tartalmazó anyag került a levegőbe. A robbanás hatalmas fényjelenséggel járt, a szemtanúk vallomásai szerint több száz kilométerről is látható volt. A korabeli szovjet sajtó azonban távoli villámlásként magyarázta, sőt egyes források az északi fényt vélték felfedezni a jelenségben.
Felfoghatatlan károk
A Szovjetunióban teljes hírzárlatot rendeltek el a baleset kapcsán. A robbanás első tíz napjában több mint kétszázan haltak meg. A további áldozatokat sosem összesítették, de a közelben élők gyakran számoltak be indokolatlan és erős fejfájásról, hányingerről vagy éppen orrvérzésről. Évek múlva a környéken megszaporodott a nők körében a meddőség és rendkívül sokan haltak meg rákban. A becslések szerint 250 ezer ember a sugárfertőzés után súlyosan megbetegedett vagy meghalt.
Először a tragédia után 32 évvel, 1989-ben a Legfelső Tanács ülésén foglalkoztak nyilvánosan a témával. Létrehoztak egy vizsgálóbizottságot, aki a robbanás körülményeit rekonstruálták és vizsgálták, valamint a baleset áldozatai számára fájdalomdíjat folyósítottak.
2003. január 1-jén az létesítmény üzemeit a lakossági tiltakozások miatt bezárták. A hulladék elhelyezésére szolgált szomszédos Karacsáj-tó ma a Föld legerősebben szennyezett helyei közé tartozik.
