Döbbenetes látvány fogadta a karanténból visszatérő dolgozókat – Áruikat belepte a penész

A koronavírus-járvány miatti karantén sokunk életét keserítette, sőt, keseríti meg még ma is. A munkavállalók vagy home office-ban dolgoztak vagy munkanélkülivé váltak vagy éppen a frontvonalban harcoltak és dolgoztak a vírus idején is. A járvány elvonulásának időpontja még kétséges, a dolgozók egy része azonban, már visszatért a munkahelyére.

Teljesen nyilvánvaló, hogy valamiből meg kell élni, így kénytelenek vagyunk dolgozni, ha csak nem a miénk a lottó főnyereménye. Az üzletek zárva voltak, így a megfelelő szellőztetés hiányában bizony a penész nagyon is jól érezte magát és elkezdett terjeszkedni.

Körülbelül két hónapnyi karantén után pedig, döbbenetes látvány fogadta a munkavállalókat, akik visszatértek üzleteikbe. A helyiségeket és áruikat mind-mind befedte a penész.

Gondolj csak bele! Nem elég, hogy kényszerből szüneteltetned kell a szolgáltatást vagy éppen árueladást, de amikor kinyitnál, akkor is hatalmas akadályba ütközöl. Az élelmiszerboltok kivétel bárki szembesülhet ezzel a katasztrofális helyzettel. Éppen úgy, ahogy a Malajziában élő és dolgozó hőseink, akik fel is töltötték fotóikat közösségi oldalaikra.

1.

2.

3.

4.

Az sem véletlen, hogy a penész a drága dolgokat lepte el, hiszen elsősorban a bőrárukat veszi célba. Ez pedig azt jelenti, hogy ezek az áruk már mehetnek a kukába, ugyanis már eladhatatlanok. Emellett pedig a dolgozók, akik azt hitték, hogy végre munkába állhatnak, hatalmas csalódás részesei lettek.

5.

6.

7.

8.

9.

A kellemetlenség elsődleges oka az, hogy a kereskedők nem pakolták be áruikat a raktárakba, hisze senki nem gondolta volna, hogy a karantén legalább két hónapig tartani fog. Az üzlethelyiségekben lévő áruk pedig, kiváló célpontjai voltak a penészgombáknak.

Továbbá, az üzletek bezárásával a szellőzőrendszereket és légkondicionálókat is kikapcsolták, ez a levegő nedvességtartalmának növekedéséhez vezetett, a penésznek pedig elegendő idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy mindent beborítson.

10.

11.

És nem utolsó sorban, ne feledkezzünk meg a mozikról is, amik szintén látogatók nélkül maradtak az elmúlt hónapokban.