Egészen más okozza a magányt, mint eddig hittük
A legtipikusabb vélekedés szerint az elmagányosodást a többség önmagának, antiszociális viselkedésének és rossz kommunikációjának köszönheti. A kutatások azonban régóta mást állítanak. Egy friss felmérés szerint a legmagányosabbak kiváló szociális képességekkel rendelkeznek.
A kutatók már számtalan szempontból megvizsgálták a napjainkban egyre jobban eluralkodó elmagányosodást jelenségét. A vizsgálatok szerint a tartós magány a lelki problémák mellett komoly fizikai tüneteket okozhat. Például az elhízás, és az abból következő betegségek kiváltó oka lehet, és az élettartamot is jelentősen csökkentheti.
Nem véletlen, hogy a tudósokat egyre inkább foglalkoztatja, hogy mi állhat az elmagányosodás hátterében. A legtipikusabb civil vélekedés szerint az elmagányosodást a többség önmagának köszönheti, mert képtelen beilleszkedni, kerüli az embereket, illetve nem rendelkezik megfelelő szociális és kommunikációs képességekkel.
A vizsgálatok ezt már egy jó ideje cáfolják. A tesztek tanúsága szerint minél magányosabb valaki, annál pontosabban képes leolvasni az érzelmeket embertársai arckifejezéséből, és meghallani a mögöttes tartalmakat a finom hangsúlyokból. A kapcsolódó elmélet szerint mégis azért magányosak ezek az emberek, mert annyira tombol bennük a valakihez, a közösséghez tartozás vágya, hogy egész egyszerűen begörcsölnek a társasági helyzetekben.
Egy friss kutatás is azt támasztja alá, hogy a magányos emberek kitűnő szociális képességekkel bírnak, ám ezeket valamiért képtelenek kamatoztatni, mert van bennük egy olyan gát, ami megbénítja őket. A Personality and Social Psychology című szaklapban publikált vizsgálat során a Franklin & Marshall főiskola professzora, Megan L. Knowles 86 egyetemista szociális képességeit vizsgálta.
A felmérés azzal kezdődött, hogy a professzor kitöltetett egy kérdőívet a hallgatókkal, amivel azt állapította meg, hogy mennyire magányosak. Ezt követően 24 arcot vetített eléjük, és a hallgatóknak meg kellett állapítaniuk, hogy milyen arckifejezést látnak. Például az illető vidám, szomorú, dühös, stb.
A professzor a vetítés előtt a diákok egy részének elárulta, hogy ezzel szociális képességeiket fogja tesztelni. Aki nem tudja beazonosítani az érzelmeket az arcon, sokkal nehezebben barátkozik, és hajlamosabb az elmagányosodásra. A diákok másik felének nem árulta el, hogy mit vizsgál.
A végeredmény azt mutatta, hogy a legmagányosabb diákok közül azok nyújtották a legrosszabb eredményt a teszten, akiknek elmondta a professzor, hogy szociális képességeiket vizsgálja. A magányosak közül, akik nem tudtak erről, ugyanolyan jól ismerték fel az arckifejezéseket, mint nem magányos társaik.
Tehát az új felmérések is alátámasztották: a magányos emberek szociális képességei nem szorulnak javításra, inkább azt kellene feltárni, hogy ezeket miért nem tudják megfelelően alkalmazni. A magánykutatás ezek szerint új kihívások előtt áll: arra kell választ találnia, hogy ezt mi okozza, és abban kell segítenie a magányos embereket, hogy leküzdhessék szorongásukat, és ne blokkoljanak le a társas szituációkban.
