12 filmes mítosz és az igazság, ami mögötte van

A BrightSide készített egy összeállítást, amelyben 12 mítoszt döntenek meg. Sokszor evidensnek vesszük, hogy ami a filmekben történik, az a valóságban is úgy van, pedig ez koránt sincs így.

Vegyük például a nyomozós sorozatokat, ahol kevesebb mint 1 perc alatt simán bemérik a telefonhívást. A valóságban ez akár egy óráig is eltarthat. De a hangtompítós fegyver sem annyira hangtalan, mint amilyennek a filmben tűnik. Nézzük a 12 mítoszt!

Mítosz:

A leállt szívet defibrillátorral újra lehet indítani.

Igazság:

Ha egy szív megállt dobogni, a defibrillátor sem képes azt újraindítani.

Mítosz:

A kloroform azonnal kiüti az embert néhány órára.

Igazság:

Akár 5 percig is tarthat, hogy megérezze valaki a kémiai hatását, és csak rövid ideig tart a hatása.

Mítosz:

A rendőrség egy perc alatt be tudja mérni a telefon pontos helyét.

Igazság:

A valóságban egy telefonhívás bemérése egy óráig is eltarthat.

Mítosz:

A törvényszéki nyomozók az eljárás során megválaszolnak minden kérdést és meg is oldják a bűncselekményt.

Igazság:

A kriminalisztikai folyamat a bizonyítékok begyűjtésében segít.

Mítosz:

Csak 24 óra eltelte után lehet bejelenteni egy eltűnt embert.

Igazság:

Ha komoly az aggodalmad, rögtön felveheted a kapcsolatot a rendőrséggel.

Mítosz:

A fulladozó áldozatok hangosan kiabálva, a karjukat lóbálva hívnak segítséget.

Igazság:

Valójában a fuldoklókat nagyon nehéz észrevenni.

Mítosz:

Két pisztollyal lövöldözni egyszerre nagyon menő.

Igazság:

Két célpontra is célozni egyszerre elég nehéz művelet.

Mítosz:

A hangtompító teljesen hangtalanná teszi a fegyvert.

Igazság:

A hangtompító csak csillapítja a zajt, a lövés továbbra is hallható marad.

Mítosz:

Egy lakattal lezárt ajtót ki lehet nyitni egy fegyverrel.

Igazság:

A lakat nyelve vastag és vasból készült. Egy picike golyó képtelen kinyitni.

Mítosz:

Miközben zuhantok, tudsz beszélgetni a másik ejtőernyőssel.

Igazság:

Mivel a szél süvít a füledbe, minden más hangra süket vagy.

Mítosz:

A gránát biztosítékát foggal is ki lehet húzni.

Igazság:

Valószínűleg aki megpróbálja, onnantól fogatlan lesz és a gránátban még mindig ott lesz a szeg.

Mítosz:

Az aszteroida-öv sűrű és zsúfolt.

Igazság:

Sok mérföldnyi vákuum van az aszteroidák között.