Az igazi Maugli: hihetetlen képek egy kislányról, aki Afrika bozótjaiban cseperedett
Szívmelengető képek kerültek napvilágra egy, a való világban élő Maugliról, a most 23 éves lányról, aki élete első tíz évét Afrika bozótjaiban töltötte. A varázslatos képek Tippi Benjamine Okanti Degre életét mutatják be, aki vadon élő állatok közt nőtt fel, mint Rudyard Kipling hőse ‘A dzsungel könyvében’.
A “Tippi: My Book of Africa” („Könyvem Afrikáról”) című könyv képein keresztül bepillantást nyerhetünk a vadonban felnőtt fiatal lány életébe, tanúi lehetünk annak, ahogyan elefántokkal barátkozik, vagy legjobb barátjával, egy leopárddal tölti napjait.
A valódi Maugli: Képek Tippiről, aki élete első tíz évében Afrika bozótjaiban cseperedett.
ötődés: Az első képen a 6 éves Tippi, Linda, a megszelídített strucc hátán ül Dél-Afrikában, a másodikon pedig két szurikátát babusgat.
Tippi, Abu, a csapatát Botswanában, az Okavango mocsaraiban vezető elefánt hátán lovagol.
Tippi, francia szüleivel, a természetfotós Sylvie Roberttel és Alain Degrevel élve kalandos utazások során széltében-hosszában bejárta Afrikát. A kaland akkor kezdődött, amikor Tippi Namíbiában megszületett, és Botswana, Zimbabwe és Dél-Afrika egyéb országaiban tett utazásaival folytatódott.
“Tippi hétköznapjai arról szóltak, hogy vigyáznia kellett, nehogy a majmok ellopják a cumisüvegét” – mesélte Sylvie. “Volt, hogy odaszólt nekem, rámutatott egy pálmafát lakmározó elefántra, és azt mondta: ” Anya, maradj csendben, még megijesztjük.” – Megtapasztalta a teljes szabadságot.”
Sajátságos életkezdés: Tippi, másfél évesen, egy elefántcsorda közepén a cumisüvegéből iszik, Botswanában, az Okavango mocsarakban.
A valódi Maugli: A 6 éves Tippi, J & B, a szelíd felnőtt leopárd mellet ücsörög Namíbiában.
Életre szóló utazás: Francia szüleivel, a természetfotós Sylvie Roberttel és Alain Degrevel élve kalandos utazások során széltében-hosszában bejárták Afrikát.
“Olyan volt, mintha miénk lenne a világ legnagyobb játszótere. Sátorban laktunk, benn a vadonban – Tippi mindig a nap első sugaraival kelt, körülötte szeretteivel. Azt hiszem szerencsés gyereknek mondható. ”
A képek – amint egy strucc hátán ül, vagy békésen fekszik egy fiatal sivatagi hiúz mellett, vagy játékosan táncol egy elefánttal – tökéletesen bemutatják, hogy milyen szokatlan kötelék és szelídség létezhet ember és állat között.
“Annyira jól kijött az állatokkal. Szemével és a szívével is beszélgetett velük” – mondta Sylvie.
Ártatlanságát és a képzeletét használva, a fiatal “Maugli” összebarátkozott az állatvilág egyik óriásával, Abuval, az afrikai elefánttal. Tippi “egyáltalán nem félt,” mesélte Sylvie.
Figyeli, ahogy a világ elhalad mellette: A kisgyermek szurikáta barátjával pihenget.
Tippi a 34 éves elefánt, Abu ormányán pihen a botswanai Okavango mocsarakban, mielőtt felfedező útra indulna vele.
A bátyám: A képeken az elefánttal barátkozó fiatal lány látható, akit Tippi a bátyjának tart, no és a leopárd, akit pedig legjobb barátjának.
“Nem számított, hogy nem volt akkora, mint például Abu, az elefánt. Ugyanúgy beszélt hozzá, mint hozzám. Úgy hívták őt “az állatokkal suttogó.”
Tippi képes volt erős érzelmi kötődést kialakítani az állatvilág legveszélyesebb egyedeivel is, mivel hozzászoktak már az emberhez. Az árván maradt állatokat ugyanis a farmerok nevelték fel. Azonban a látszólagos könnyed és nyugodt kapcsolat ellenére, Sylvie elsősorban mindig is Tippi biztonságát tartotta szem előtt. “Nem mehetsz oda és barátkozhatsz bármelyik állattal” magyarázza Sylvie. „A vadon élő állatok vagy elfutnak, vagy ha megijednek tőled, vagy ha megsérültek, akkor meg is támadhatnak, hiszen nekik is meg kell védeni a kicsinyeiket.”
Eggyé válás a természettel: A 6 éves Tippi, kinyújtott karral az afrikai Sea Bird szigeten.
Változás: Mikor Tippi tízévesen visszatért szülei hazájába – Franciaországba – igen nehéz volt beilleszkednie a városi életbe.
Szökdécselve: Tippi, Dél-Afrikában Linda, a megszelídített strucc hátán lovagol egy nyári napon.
Pánikra semmi ok: a kisgyermek egy sziklapiton kígyót dajkál.
Relaxáció: Cindy, a namíbiai pávián boldogan tűri a gyermeksimogatást.
Egy anyának mindig éber figyelemmel kell óvni lányát. “Ha már a legkisebb félelmet éreztem volna, nem engedtem volna Tippit a közelükbe. Az a fénykép, amelyiken a mellette fekvő fiatal oroszlánkölyök Mufasa, Tippi hüvelykujját szopja – egyszerűen csodálatos. A fénykép elkészültét követő évben visszatértünk, és elmentünk megnézni az oroszlánt, aki akkor már nyilván hatalmas volt. Jött Mufasa és hosszú farkával barátságosan megsimogatta Tippit, úgy mintha macska volna, és majdnem fölborította. Úgy kellett elvonszolnom – na, akkor nem voltam nyugodt egyáltalán. Viszont egész idő alatt összesen kétszer harapta meg állat, az is egy szurikáta volt!”
“Ez elég vicces, mert Tippi középső neve Okanti, ami azt jelenti, mongúz vagy szurikáta. Ők is családtagjai voltak Afrikában, ezért szerettem volna, ha marad valami emlékre róluk, amit magával vihet.”
“A második harapás akkor történt, amikor Cindy-vel, a páviánnal találkozott egy ivóhelyen. Cindy megragadta Tippi haját és kihúzott belőle egy maroknyit, féltékenységből. Hát ez persze rettenetesen fájdalmas volt! A vadon élő állatok kiszámíthatatlanok. Nem lehetünk biztosak a reakcióikban, mivel nem vagyunk ugyanannak a fajnak tagjai, nem ismerjük minden viselkedési mintázatukat.”
Készségek: Tippi az észak namíbiai San busmanok körében az íj és nyíl használatát tanulja.
Feladatok: San busman nők és gyermekek, Észak-Namíbiában. A nők és a gyermekek kötelessége a vadon termő gyümölcsök és bogyók összegyűjtése Namíbiában.
Orvosi segítség: az első képen Tkui bogyókból készült gyógyszert használ Tippi szemének gyógyítására Namíbiában, a másodikon pedig megtanítja Tippit az íj- és nyílkészítésre.
Szomjoltó tevékenység: Tkui, az észak namíbiai San busman, Tippit itatja egy növény gyökéréből az Okavango mocsarakban.
“Amikor legutóbb visszatértünk Afrikába, 2006-ban, elmentünk megnézni néhány állatot, akivel a múltban találkozott, többek között Cindyt a páviánt is. Megtudtuk, hogy Cindy most már nagymama: barátomnak, aki saját családjának gyermekeként felnevelte őt, most ikrei vannak. Cindy úgy döntött, hogy ő a felelős értük, és amint egyre idősebb lett, szinte nagymamájuk lett a gyerekeknek. Amikor találkoztak egymással, Cindy odament Tippihez és játszadozni kezdett a hajával, dajkálgatta őt. Megható jelenet volt. ”
„És nem csak az állatok voltak, akik gondjaikba vették a kis Tippit” – mesélte Sylvie.
“Amikor egy faluba érkeztünk, afrikai gyerekek közé, két percen belül Tippi volt a figyelem középpontjában, az emberek annyira aranyosnak találták.” – mondja.
“Az afrikaiak szeretik mások gyerekeit – különösen a fehér gyermekeket, Tippi pedig annyira más és aranyos volt a (szőke) hajával, egyszerűen imádták.
“Amikor észak namíbiai San busmanok között forgattunk (amely Afrika egyik legősibb, vadászatból és gyűjtögetésből élő népe a Kalahári sivatagban), akkor Tippit mindig otthagytuk, hogy nélkülünk, a csapattal töltse a napot, míg a többi gyerek között álomba nem merült. Nagyon jól kijött a gyerekekkel, együtt öltözködött és játszott velük – soha nem lehetett része ilyesmiben már, amikor visszajött Európába.”
Amikor Tippi tízévesen visszatért szülei hazájába – Franciaországba – nehéz volt alkalmazkodnia Párizsban a városi élethez.
“Annyira hiányoztak neki az állatok” – mesélte Sylvie. “Nem volt akkora hely a lakásban, hogy kutyát tarthassunk, így szereztünk helyette egy törpepapagájt. Mindenhova ment vele, még a vonaton is, ott repkedett közvetlenül körülötte, a fején ücsörgött, vagy éppen elaludt a vállán. Annyira szerette azt a kis madarat. Ő volt az egyetlen barátja. ”
Most 23 éves, és harmadik éve tanul a filmakadémián, Tippi egy másik dzsungellel került szembe… A betondzsungellel. De az Afrikában töltött idők emléke – amelyet egy interjúsorozatban rögzített és egy könyvben írt meg – örökre élni fog ezeken az oldalakon.
“Szívét és gondolatait e könyvébe öntötte,” mondta Sylvie. “Olyan ez, mint Maugli története, de Tippi esetében ez a valóság.”
Fordította: Radó Márt
