15 hihetetlen kép arról, hogy az idő mindent megváltoztat

Csodálatos képeket hozunk arról, milyen erős is az idő vasfoga.

Rohan az idő, az idő vasfoga, idővel minden seb begyógyul, idő, idő, idő… Mennyi igazságot kötünk az időhöz, ugye? A következőkben a BoredPanda olvasóitól mutatunk képeket, amik a nyálas, közhelyes idézetekkel ellentétben tényleg nagyon meghökkentő módon szemléltetik, hogy

az idő elképesztő dolgokra képes.

Íme egy arc, amit 28 évig tűzött egy oldalról a nap. Viselője lassan 3 évtizede autós futár.

“Az anyám két ugyanolyan mackót vásárolt 1985-ben az öcsémnek. A bal oldalit magához vette, aludt vele, a jobb oldalit pedig elrakta az első gyerekének, aki nemrég született meg.”

“Ez a nyom annak a szerzetesnek a lábától került oda, aki 20 éve minden nap ugyanabban az időben, ugyanott borul imára.”

Ahogy a nap megsüti a lámpát, az felerősíti a fényét, és minden nap kicsit roncsolja a füvet.

A pisai ferdetorony lépcsője folyamatosan kopik, ahogy járnak rajta.

New Yorkban mossák a házakat magasnyomásúval, miután az idő során egyre koszosabbak lettek.

1924 óta jó sok tulajdonost és történetet is megért ez az étterem, aminek mindig a régire tették az új padlóját.

Egy bank, aminek így fest a padlója. A lyukak helyén állnak az ügyfelek.

Torontóban ez az oszlop több éve segít a megpihenni kívánó embereknek. Illetve segített, mert a sok könyökléstől végül elkopott.

“A nagyapám 1952 óta a zsebében tartja ezt az érmét. Szerencsét hoz neki.”

Érmék sorrendben: a legfiatalabbtól a legöregebbig.

100 darab vadiúj ötfontos vs. 100 darab használt ötfontos.

Egy régi szomszéd emléke.

Egy csengő, ami régóta szolgálja a csehót.

Egy utcai oszlop és a reklámplakátok által kreált “bőre”.