Az egyik kedvenc ételünk rákkeltőbb, mint a cigaretta

Ez bizony rossz hír.

Bacon és cigaretta

Már korábban is megjelent néhány cikk arról, hogy a bacon legalább annyira ártalmas az emberi szervezetre, mint a cigaretta, most viszont hivatalosan és tudományosan is megerősítették a tényt: bizony a szalonna rákkeltő, és rosszat tesz a szervezetnek. Ez persze nem újdonság: aki sok húst (vagy éppen szalonnát) eszik, annak számolnia kell azzal, hogy nagyobb eséllyel lesz rákos.

#bacon #crispybacon #everyday

A strip of Bacon (@a_strip_of_bacon) által megosztott bejegyzés,

Mint a cigi és a pia

Ezúttal a nemzetközi egészségügyi szervezet, a WHO hívta fel a figyelmet arra, hogy a szalonna is ugyanolyan karcinogén (azaz rákkeltő) hatású, mint az azbeszt, az arzén, az alkohol vagy éppen a cigaretta. Ez a cikk viszont pont a WHO módszerét kritizálja, mert az egészségügyi szervezet az ilyen kutatásokkal csak azt szeretné elérni, hogy minél több emberhez jusson el, bekerüljön a médiába, és felhívja magára a figyelmet. Ettől függetlenül a bacon rákkeltő hatása még igaz.

BACON ME CRAZY???? @lets.eat.yall #fabfoodfiesta

Fab Food Fiesta (@fabfoodfiesta) által megosztott bejegyzés,

Nem tesz jót a sok szalonna

Az már eddig is köztudott volt, hogy a zsírban gazdag húsok, mint például a bacon, ártanak szívünk egészségének. Aki sok szalonnát eszik, az növeli a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyét, szóval nem árt vigyázni ezekkel az ételekkel.

There’s really no better way to start your day than this homemade #bacon!! TGIF ??? . . #pork #porkbelly #baconlover #homemade #homemadebacon #cured #fresh #breakfast #baconandeggs #salt #pepper #sugar #baconbreakfast

Pit For Brains BBQ (@pitforbrains) által megosztott bejegyzés,