Ez a nő ikrekkel terhes, azonban teljesen ledöbbent, amikor orvosai közölték vele, hogy…

Mikor Lisa és férje megtudták, hogy babát várnak, nem sejtették azt, hogy a boldogságukat mennyi minden fogja még próbára tenni.

Lisa hasában két kisbaba fogant meg, sőt monochoriális monoamniális, azaz mono-mono ikrek, akik közös méhlepényben és közös belső és külső burokban fejlődtek. Ez nagyon ritka, az összes ikerterhességek csupán 3 százalékát jelenti.

A mono-mono ikerterhesség korai felismerése életbevágóan fontos, hiszen nagyon sok komplikáció adódhat, például az ikrek esetében felvetődött a gyanú, hogy a köldökzsínorok össze vannak fonódva. Lisa ezért nagyon sok vizsgálaton ment keresztül, és közben még az idős, hűséges kutyájuktól is búcsút kellett venniük.

A történet happy enddel ért véget, igaz, hogy River és Piper sokáig kellett orvosi felügyelet alatt legyen, de végül 14 hét kórházi kezelés után megerősödtek, és ma már teljesen jól vannak.