Tesztelték, hogy hálapénz nélkül is túlélhető-e a műtét egy magyar kórházban

Az Átlátszó egyik munkatársa epeműtétje idején nem csúsztatott borítékot senkinek. Naplót vezetett a tapasztalatairól.

Mi történik, ha nem csúsztatsz borítékot az orvosoknak? Ha nem veszel ajándékot a nővéreknek? Hogyan bánnak veled? Túléled a műtétet? Az Átlátszó.hu egyik munkatársa a győri kórházban arra volt kíváncsi, mi történik azzal, aki nem fizet hálapénzt, nem vesz igénybe fizetős VIP-szolgáltatásokat a magyar egészségügyben, viszont a jogaiért látványosan kiáll.

Az újságíró egy epehólyag-műtét miatt került a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba, ahol nem árulta el a foglalkozását, viszont naplót vezetett az ott töltött napokon.

“Ez a mű nem klasszikus újságírói, oknyomozói produktum. Így aztán nem is kérhetőek számon rajta annak kritériumai: az objektív távolságtartás, a személyes érintettség és érzelem kizárása, stb.”

E naplót hangsúlyozottan betegként, páciens gyanánt írtam– írta a Facebook-on a szerző. “Azt szerettem volna kideríteni: milyen bánásmódban részesülök, ha nem fizetek hálapénzt, ugyanakkor rámenősen, lerázhatatlanul, jogaimat hangoztatva kérdezgetem az illetékeseket az ellátás menetéről. Sőt, a betegjogi képviselőnek, valamint a kórházigazgatónak is a nyakára járok, levelekkel bombázva őket.”

Fotó forrása: google

A “kísérlet” előzménye egy orvosi diagnózis volt, mely megállapította, hogy epekövesség miatt epehólyag-eltávolító laparoszkópos műtétre van szükség. Ekkor döntött úgy az Átlátszó munkatársa, hogy kideríti, igaz-e, hogy magánzsebből fizetett saját orvos, ide-oda dugdosott hálapénz nélkül rosszul bánnak majd vele, mint beteggel.

Részletek a naplóból:

Április 1. Reggel a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (továbbiakban: PAMOK) 3. emeletén, a Sebészeti Szakambulancián jelentkezem a magánorvosi diagnózisom papírjával. Előtte jártam háziorvosnál is, nem mindennapi élmény: körülbelül tizenöt éve voltam utoljára. …

A sebészeti járóbeteg ambulancián rögtön azt kérdezik: van-e saját orvosom? Nem tudom, hogy pontosan mit értenek ez alatt: hogy van-e fogadott (tehát fizetett) orvosom, vagy netán azt, hogy van-e már kezelőorvosom? De mivel egyik sincs, nemmel felelek. …

Nemsokára engem szólítanak. Előadom a bent ülő sebésznek, hogy mi járatban vagyok. Átnézi a leleteket, végigtapogatja a hasamat, aztán szakszerűen és barátságosan tájékoztat, mi vár rám. A várólista alapján két és fél hónap múlva kerül sor a műtétre. Mivel panaszaim, tüneteim (láz, fájdalom, görcsök stb.) nincsenek, a sürgősségi beavatkozás nem indokolt. Felteszem “aggályoskodó” kérdéseimet: részletesen válaszol, abszolút nem kioktató, ingerült vagy arrogáns. (Pár nappal később felkeresek egy privát sebészt másodvéleményért: gyakorlatilag ugyanazt mondja.)…

Június 6. Háziorvosnál vagyok – előzetes vizsgálat, szakvéleményezés céljából. EKG-t csinálnak. Direkt provokatívan rákérdezek: “Mennyi az esély rá, hogy operáció közben leáll a szívem?” Az orvos azt feleli, hogy a szívhangom alapján nagyjából semmi. A háziorvos egyébként inkább pozitív csalódás. …

Június 10. Vér-, és vizeletvételezés a szakambulancián, utána mellkasröntgen. Nincs különösebb zsúfoltság, tumultus, rövid időn belül mindenütt átesek a szükséges vizsgálatokon. Igazából a bánásmód nem lépi át a határértéket. Nagyrészt mindenki udvarias, szakszerű…

Június 13. Elkészültek a labor-és röntgenleletek, azok birtokában találkozom az aneszteziológiai szakambulancián egy altatóorvossal. Kicsit szorongok… Megvizsgál, átnézi a leleteimet, tájékoztat, aztán válaszol a felvett kérdéseimre. Nem mondhatnám, hogy megnyugtatott… tételesen felolvassa az altatás lehetséges szövődményeit a beleegyező nyilatkozatból…

Június 17. Reggel nyolc körül jelentkezem a megyei kórház negyedik emeletén, az Általános Sebészeti Osztályon. A betegfelvétel után fogad a kezelőorvos, aki a műtétet végzi. Szakszerűen megvizsgál, csináltat egy kontroll vérképet, aztán tájékoztat az operáció részleteiről. Nagyjából ugyanazt mondja, amit egészségügyi szakportálokon már végigolvastam. Átadja otthoni tanulmányozásra a beleegyező nyilatkozatot. Nem titkolva el azt sem: hányféle tünet, panasz, mellékhatás és szövődmény jelentkezhet a műtét alatt és után. …

Június 20. Kora este jelentkezem az osztályon, lezajlik a “behajózásom”. Ténylegesen is elfoglalom az ágyamat. …Az ügyeletes nővér közli a műtét időpontját (valamikor reggel 9 után), illetve a játékszabályokat. Ad egy gyomorvédő tablettát, amit kötelező bevenni. Fakultatív, opcionális viszont a nyugtatószer, amit ugyancsak odakészítenek az éjjeliszekrényre. Bár mind idegesebb vagyok, úgy döntök nem élek vele…

A személyzet teljesen korrekt, a bánásmódban nem észlelem jelét a fizetés, a borítékcsúsztatás hiányának.

Június 21. Ébresztő korán reggel, öt után… Gyanúsan barátságos mindenki. Ez tényleg az az egészségügy, amelyről temérdek rémtörténetet hallani? Jön egy újabb nyugtató pirula, ez viszont nem fakultatív, be kell venni… Elmegyek még tusolni, a fürdőhelyiség szépen néz ki, akár egy középkategóriás hotelben is elmenne. Jönnek értem, mint a halálra ítéltért a smasszerek, tolnak a műtőblokk felé. Ami hipermodern, a Nyolcadik utas a Halál űrhajójában nem volt ilyen profi a robotdoki helyisége.

Miután bekötik az infúziót egy maszkot látok közelíteni a fejem irányába. Onnantól képszakadás. Mikor felébredek, újra a kórteremben vagyok…

Június 22. A reggeli ébresztő után jön a feketeleves: a vállam úgy fáj mintha tüzes vassal szurkálnák. Ez a hasüregbe pumpált szén-dioxidtól van, amit a műtét befejezésekor persze leeresztenek, de pár buborék azért ott reked. …

Az ápolószemélyzet rendkívül készséges. Kérni sem szükséges, maguktól rákérdeznek, igénylünk-e fájdalomcsillapítót. Éjszaka ugyancsak ránk néznek, nincs-e valami probléma. Bármi kérdésem van, azonnal felelnek rá.

Az egyikük megmutatja hogyan kell majd beadnom távozás után otthon a trombózis-megelőző véralvadásgátló injekciósorozatot.

Egy újságíró persze genetikailag kódoltan rosszhiszemű. A fejemben egymást kergetik az összeesküvés- elméletek. Mi van ha azért ilyen kedvesek, mert leszóltak a főigazgató titkárságáról, hogy ez egy kötekedő bajkeverő, vigyázzatok vele? Talán leguglizták a nevemet, s rájöttek, hogy Átlátszó-munkatárs vagyok? A teóriámat cáfolja viszont, hogy egyrészt nem látok semmi különbséget a velem, illetve betegtársaimmal történő bánásmódban. Ugyanúgy kezelik őket is. Ugyancsak ellentmond a feltételezésnek, hogy a vizitelő orvosok nem igazán nyújtanak osztályon felüli kiszolgálást.

Június 23. A reggeli vizit után kiadják a zárójelentést. Elmehetek. Az ügyeletes nővér mindettől függetlenül odaadja nekem a szokásos joghurtomat. Ja, a kórházi menü: hát arról nemigen tudok reprezentatív beszámolót produkálni. Natúr joghurtot, üres levest, főzött krémpudingot adtak csak. Amelyeket nehéz volna elrontani.

Fotók: illusztrációk

Részletek az összegzésből:
Betegként szerzett tapasztalataim minderre rácáfolnak. Páciensként az intézményrendszerben való tartózkodásom alatt senki nem utalt vagy célzott arra, hogy fizetnem kéne. Még közvetett, ráutaló módon sem. Páciensként megkérdeztem egy, magánszolgáltatónál, illetve állami kórházban egyaránt dolgozó, vezető beosztású orvost: van-e jelentősége annak, hogy egy ilyen típusú műtétet ki végez, illetve ha valaki fizet, van-e lehetőség arra, hogy ténylegesen gyorsabb kiszolgálásban, emelt szintű bánásmódban részesüljön? A felelet az volt, hogy rutinszintű, majdhogynem futószalagon végzett beavatkozásoknál ennek de facto semmi relevanciája. (A műtéteket amúgy is egy legalább három-négy fős stáb végzi (operáló, illetve altató orvos, valamint az asszisztenciájuk) egy vagyonba kerülne, ha mindegyiküket meg akarnánk fizetni, így toborozva egy “álomcsapatot.”)…

Sok tekintetben olyan a “fogadott orvos” intézménye, mintha egy bűncselekménynél a sértett/feljelentő akarná pénzzel megszabni, az ügyében ki végezze a nyomozást. Egyébként a hálapénz – paradox módon – lényegében csak akkor jogszerű, ha semmit nem kérnek vagy adnak érte. Az elég nyilvánvaló, hogy egy közkórházban nem teheti meg (de egy magánkórházban se: ott aztán végképp nem) az orvos, hogy az intézményfenntartó kontójára biztosít jobb, gyorsabb elbánást, miközben a beteg ezért nem a tulajdonosnak, hanem neki fizet. Számla nélkül, adózatlanul. Egyetlen piaci cég sem engedné, hogy munkatársai az ügyféllel a hátuk mögött “leboltolva” az ő kárukra “fusizzanak.”…

Ha ezek után javaslatot, tanácsot kérne tőlem valamely, az én cipőmben járó beteg, én azt mondanám: ne fizessen. Igazából az orvosnak nem sok eszköze van arra hogy kockázat nélkül informális juttatás lerovására ösztökélje betegét. …

Mint a szabadpiac hívének, nem esett volna nehezemre rosszat írni az állami ellátásról. De igazából semmi borzasztó nem történt velem. Kevésbé megnyugtatóan tudom véleményezni a betegjogi képviselet intézményének ama részét, mellyel kapcsolatba léptem. Ez papíron ama szervezet, melyek akár az orvossal, a kórházzal szemben is védi, képviseli a beteg érdekeit, tájékoztatja arról, mihez van (és mihez nincs) joga. Ha megkérdeznek róla, mi a véleményem, azt mondanám: alibiből fenntartott sóhivatal…

Ha pedig arról faggatnának: kitől reméljenek védelmet, segítséget az esetleges orvosi túlkapásokkal szemben, akkor inkább profi egészségügyi magánszakjogászt írnék fel neki receptre. Mindenkinek tanácsolnám, hogy súlyosabb mulasztás, atrocitás esetén azonnal és írásban tegyen panaszt az intézményvezetőnél. …

A teljes írást az Átlátszó.hu oldalon találod.

Utóirat:

A győri napilap is foglalkozott az üggyel. Az újságíró szerint: “Ha sikerült ezzel kavicsot dobni az állóvízbe + a “tudatos fogyasztóvá” válást ösztönözni a jövőbeli betegeknél, akkor megérte…”

Ha érdekes volt a téma, oszd meg másokkal is!