A fiú titokban lefotózta az édesanyját, majd feltette a netre. Nem hiszed el, mit tett az anya!

„Görgettem a telefonon a képeket, aztán majdnem elájultam. Egy fényképet láttam magamról a strandon, amint bezárt szemmel, fura pózban fekszem a kimerültségtől…”

A képen szemmel láthatóan teljesen kész voltam abban a pillanatban a kimerültségtől.

Az első reakcióm a sokk volt. Miért kellett feltenni ezt a borzalmas képet rólam? Undort és megvetést éreztem magam iránt, a képet látva. Sírni kezdtem. Azt akartam, hogy a fiam törölje a képet.

A fiam jött be a szobába.

– Ki csinálta ezt a képet? vontam kérdőre, miközben leraktam a telefont.

– Én voltam. Akkor fotóztam, amikor a tónál voltunk – mondta mosolyogva. Ott olyan szép, nyugodt volt minden. Nem tehettem másképp – felelte.

“Igen, anya, én voltam. Vettem fel, mint mi voltunk-tó. Van ott található csak olyan szép, nyugodt, nem tehetett másképp. ”

– De mielőtt máskor posztolsz rólam valamit, először kérdezd meg tőlem, lehet-e – mondtam idegesen.

– Igazad van anya. De nézd meg, milyen szép vagy rajta. Komolyan! – néztem a képernyőt már ki tudja hányadik alkalommal, és próbáltam azt látni, amit a fiam.

A lányom is odajött, megpaskolta a vállamat és ezt mondta.

– Olyan, mint egy képeslap, anya. Szép vagy rajta. Szeretem ezt a képet – mondta kedves mosollyal.

Újra megnéztem a képet. Igen, én csakis a hibákat kerestem és láttam benne. A vastag, cellulitiszes combomat, a pufók karomat, az anyát, aki fáradtam terült el a homokban. Láttam rajta egy kövér nőt, aki egyrészes fürdőruhát visel, hogy a problémás területeket eltakarja. És láttam egy anyát, aki szinte bálványozva szereti a gyermekeit.

Mint oly sok nő harcol a túlsúlya ellen. Valószínűleg már sosem lesz modell alkatom. És mégis továbbra is hordani fogom a fürdőruhát, strandruhát a nyilvánosság előtt. És játszom a homokban a gyerekeimmel. És igen, néha úgy érzem majd, mint egy filmben, hogy szép, okos és ügyes vagyok. Ez a cél, erre felé kell haladnom.

A lényeg, hogy a gyerekeim továbbra is ilyen szemmel nézzenek rám.

Szóval, már nem utálom a testem. Folytatom a munkát, sportolok, és egészségesen táplálkozom, de nem azért, hogy modell legyek. Azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és azért, hogy minél tovább élhessek még a földön, hogy lássam, ahogy gyerekeim ennyire ragaszkodnak hozzám.

Köszönet a fotóért és a szép szavakért gyerekeim! Szeretlek titeket!