20+ dolog amit az 1999 után született gyerekek már nem érthetnek!

Korunk folyamatos technikai fejlődésének köszönhetően szinte napról-napra jelennek meg az újabb és újabb technikai vívmányok, melyek egyik napról a másikra elavulttá és teljesen feleslegessé teszik elődjeit.

Az utóbbi évek legnagyobb technikai fejlődése valamikor a 2000-es évek eleje köré datálható, amikor rohamosan elkezdtek fejlődni a bennünket körülvevő kütyük, az internet térhódításával pedig rengeteg, egyébként hétköznapi és megszokott tárgy vált teljesen feleslegessé. Éppen ezért az 1999 után született gyerekeknek már jó pár olyan dolog és tárgy teljesen felfoghatatlan és elképzelhetetlen, melyek nélkül az öregebb korosztály, ahogy én is, el sem tudtuk volna képzelni mindennapjainkat. Íme egy kis gyűjtemény ezekről.

Régi Windows, régi játékok

Írásvetítő

Amikor egy SMS-re sem volt már elég hely a mobilon

Snake

MSN

myVIP – Bár ez még ma is működik, de korántsem akkora felhasználói körrel, mint anno

iWiW

Ha még nem játszottál ilyet, amikor lefagyott egy program, nem is éltél igazán

VHS kazetta és videó kölcsönzés

Telefonkönyv

Szerelmes levelek – akkor még nem megböktük a másikat Facebookon ha tetszett

Jó erősen rá**szni valakire a telefont. Nincs is ennél jobb! ?

Vezetékes telefon

Bizony, a digitális fényképezőgép nem egy idős az emberiséggel. Régen még elő kellett hívnunk a képeket

Ez a toll maga volt a csoda!

Nem tudtunk az interneten rákeresni a TV műsorra és egyéb hírekre, más módszerhez kellett folyamodnunk

Floppy

Walkman

Nyilvános telefon

Centrifuga

Kihúzható antennájú mobiltelefon