A férfi megijed, mikor a “harci” kutya kisbabája felé szalad – de az a pillanat mindent megváltoztat

Mindannyiunknak vannak előítéleteik másokkal kapcsolatban, így például Greg Heynen-nek is felesége kutyájával, Zack-kal kapcsolatban. Az alábbi történet jól mutatja, hogy előítéleteink egy perc alatt is megváltozhatnak.

Greg elmondja mit tapasztalt:

“A feleségemnek és nekem is volt kutyám, amikor megismerkedtünk. Az ő kutyája, Zack első perctől kezdve utált engem. Ő egy harci kutya volt, pitbull és labrador keveréke. Nekem is voltak előítéleteim az ilyen típusú kutyákkal kapcsolatban.

Mikor kiderült, hogy gyerekünk lesz, azt mondtam a feleségemnek, hogy ha a kutya az agresszió bármilyen jelét mutatja, meg kell szabadulnunk tőle.

Mikor a lányunk megszületett és hazavittük őt a kórházból, megszagoltattuk őt mindkét kutyával miközben még a hordozóban ült. Mindkét kutya boldogan csóválta a farkát, de Zack-et odébb kellett húznom, annyira nyalogatta kicsi arcát. Nagyon hamar a kislányom védelmezőjévé vált. Mikor a baba a földön feküdt, egy takarón, mindig rátette a mancsát.”

“Zack nagyon szerette kislányunkat, és amikor nagyobb lett, mindig felment vele az emeletre mikor aludni készült. Egész éjszaka vele aludt a szobában.

Pontosan tudta, mikor van itt az alvás ideje, leült a lépcső aljánál és megvárta amíg a kislányom is felment.

Életünk legszörnyűbb napja volt az, amikor Zack ételmérgezést kapott, valamilyen mérges bogyót evett séta közben. A kutya a konyhában feküdt, a földön, mozdulatlanul, kislányunk pedig elbúcsúzott tőle. Nekünk majd megszakadt a szívünk.

Azon az estén nyolc órakor kislányunk aludni ment és elindult felfelé a lépcsőn, ahogy szokott. Mi tudtuk mi fog történni. Az elmúlt öt évben minden egyes este felkísérte őt a kutya az emeletre, hogy vele aludjon, de ez most nem történhetett meg. Kislányunk ijedten nézett ránk.

Abban a pillanatban a másik kutyánk, Sam felállt. Ő is imádta kislányunkat de mindig is Zack árnyékában élt életének első öt évében. Odament a kislányunkhoz, ránézett és feltette az egyik mancsát a lépcső első fokára.

Ezek után a rákövetkező hat évben, egészen haláláig, Sam volt az aki a lépcső alján várta őt elalvás előtt.”

Ez a kis történet jól példázza, hogy nem a külsejéről kell megítélni egy kutyát. Soha nem szabad az állatokat alábecsülnünk, rengeteg szeretetet tudnak adni.

Kérjük oszd meg ezt a történetet barátaiddal a Facebookon!