A mostohalány elárulja apját, aki az esküvőjét fizeti. Az apa reakciója ámulatba ejti a családot.

Nem minden történet végződik happy end-del, de gyakran sokat tanulhatunk belőlük. Az alábbi egy ilyen történet.

Az egyik legfájdalmasabb dolog a világon, ha valaki elárul minket. Nagyon nehéz meghatároznunk azt, hogyan is dolgozzuk ezt fel. Főleg akkor, ha olyan ember árult el, akit nagyon szeretünk.

Ez a mostohaapa rájött, hogy mostohalánya és az anya kihasználták őt. Aztán pedig úgy döntött, ezt teszi. Olvassa el érzelmes történetét.

“A mostohalányom nemsokára férjhez megy. Az esküvő tervezése az elmúlt hat hónapban nagyon lefoglalta őt és édesanyját (meg kell mondjam, édesanyja és én nem vagyunk házasok, bár már 10 éve együtt élünk).

A mostohalányom tavaly szerzett diplomát az egyetemen, én fizettem a tanulmányait. S bár ez egy szabadegyetem volt, mégis 36 000 eurómba került. Nem volt munkája és az egyetem után is nálunk lakott. Vettem neki egy autót, hogy az iskolából haza tudjon jönni.

Néha felbukkant az édesapja, hogy eltöltsön vele egy kis időt és ilyenkor el is kényeztette őt. S bár soha nem fizetett neki semmit, az egyetemet sem, (ez igazából az anyja hibája, mert nem írták bele a válási papírokba), a lány szerette őt és azt akarta, hogy életének része legyen. Mindig nagyon sok mindet megígért neki, s aztán a lány teljesen összetört, mikor kiderült, hogy apja már a sokadik ígéretét sem tartja be.

Az esküvő helyszínére 250 embert lehetett meghívni. Elkészítettem egy listát 20 névvel, akiket szerettem volna meghívni, úgyis mindent én fizettem. A partnerem és a mostohalányom azt mondta, rendben, elintézik a meghívókat. Tehát ezután elmondtam a barátaimnak, hogy nemsokára egy esküvői meghívót fognak kapni. Megkértem őket, hogy az esküvő napjára ne tervezzenek semmit.

Múlt héten szombaton találkoztam egyik barátommal a golf klubban, akit szintén meghívtam az esküvőre és megkérdeztem, jön-e. Azt válaszolta, hogy nem kapott meghívót. Azt mondta, épp most látta a helyi újságban, hogy esküvő lesz de ő nem kapott meghívót. Mikor ezt meghallottam, azonnal megnéztem ezt az újságot. Az esküvők résznél valóban ott volt a bejelentés, a mostohalányom, az anyja és a volt férj neve szerepelt benne. Az én nevem nem.

Emiatt jól összevesztünk. Megkérdeztem, miért nem hívták meg az én barátaimat. Azt mondták, ők nem olyan fontosak és nem szeretnék, hogy a többi 250 meghívott között legyenek. De sok mindent már nem tudtam tenni. Barátaim hallottak az esküvőről és vérig voltak sértve.

A barátnőm azt mondta, ha lesz néhány lemondás, akkor mégis meghívhatjuk pár barátomat. De ez már az utolsó csepp volt a pohárban. Majd felrobbantam az idegességtől.

Tegnap mégis elmentünk barátainkkal együtt vacsorázni, s egy váratlan személy is csatlakozott hozzánk: mostohalányom édesapja. A vacsora alatt mostohalányom elmondta a jó hírt, mégpedig azt, hogy az édesapja is jönni fog az esküvőre és ő fogja átadni a vőlegénynek a templomban. Ez nagyon pozitív reakciókat váltott ki. Mindenki azt mondta, hogy “Fantasztikus!’, “Milyen csodálatos”.

Viszont ez az apa alig volt jelen lánya életében. De mostohalányom már döntött, most már csak nekem kellett eldöntenem, mit csinálok.

Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire mérges és csalódott egyszerre. Szó szerint remegtem és beletelt egy pár percbe, míg rendezni tudtam a gondolataimat. Mikor végre egy kicsit lenyugtattam magam, felálltam. Azt mondtam, szeretnék gratulálni.  Már nem tudom pontosan hogy fejezem ki magam, valami ilyet mondhattam:

“Szeretném jókívánságaimat kifejezni, nagyon megtisztelő, hogy 10 éve ennek a családnak a tagja lehetek. Nagyon hálás vagyok a menyasszonynak és a vőlegénynek, amiért valami fontosat tanítottak meg nekem. Megmutatták ugyanis, hogy az én helyem ebben a családban nem ott van, ahol én ezt gondoltam.”

Ebben a pillanatban láttam, hogy többen nagyra nyitják szemüket és értetlenül néznek rám, ezért folytattam:

“Azt hittem, hogy egy tiszteletnek örvendő mostohaapa vagyok, akit szeretnek és értékelnek és aki a családhoz tartozik. Most viszont nyilvánvalóvá vált, hogy inkább egy pénzautomata voltam csak – jó voltam a pénz miatt  de másra nem kellettem. Nem szerepel a nevem sem a meghívón és a templomban sincs rám szükség. Ezért most köszönettel lemondok a finanszírozó szerepről. Minden tiszteletem a fiatal páré és azé, ahogy döntöttek.”

Nem tudom, talán egoista módon viselkedtem? Ha 40 000 eurót kifizetek egy esküvőért, csak meghívhatom pár barátomat cserébe, nem?  Egy olyan esküvőre, melyen én már nem is vagyok fontos. Egyszerűen elegem van. Elegem van a partneremből és a mostohalányomból. Még aznap este levettem a közös számlánkról a pénzt és átraktam az én számlámra.

Most volt elég!

Kérjük ossza meg ezt a megrendítő történetet, ha úgy gondolja a mostohaapa helyesen cselekedett.