Íme, a magyar milliárdos, akinek húsz gyereke van

Egy igazi „anticeleb”, aki negyvenöt éve hűséges feleségéhez, húsz gyermeke van, albérletből költözött tanyára, ahol valóságos munkával gazdagodott meg, életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű, és a média által nem ünnepelt személyiség.

Amikor egy vállalati mulatságon Lukács Ernő megismerkedett jövendő feleségével, azt kérdezte a lánytól: vállalna-e tíz gyermeket? A fiatal nő gondolkodás nélkül igennel válaszolt, s ezzel kezdetét vette kettejük immár több mint negyven éve tartó története.

– Három gyermekünk és egy biciklink volt, amikor 1970 júniusában Szekszárdról kiköltöztünk a Tolnához közeli Fácánkertbe. Két éve Tolnaszigeten élünk, ebben a 22 szobás kastélyban. Az elkeserítően rozoga épületet a család állította helyre és alakította át – emlékezik az eltelt időkre a férfi.

A fácánkerti időszak – képletesen szólva – a “mélyvizet” jelentette a család számára. De kiderült, hogy képesek a felszínen maradni, sőt haladni is. Mind a huszonketten: a szülők és a húsz gyerek, a tizennégy lány és a hat fiú. Az évek során ugyanis ekkorára nőtt a család. És a számbeli gyarapodás nem állt meg: következtek az unokák, akikből jelenleg tizenhatot számlálnak, kilenc lányt és hét fiút. Mind a húsz gyerek tanult, szakmát szerzett. A lányok között van cukrász, virágkötő, kozmetikus, fodrász, műkörömépítő, varrónő, gazdász. Édesanyjuk végzi a könyvelést, ugyanakkor ő a családi pénzügyminiszter, a főszakács és a mosogatólány is.

A család létszámának szinte évenkénti gyarapodásával párhuzamosan nőtt a gazdaságuk is. A boldogulásban szerepe volt a szerencsének is – komolyabb megbetegedés senkinél nem fordult elő, orvos szinte csak barátként járt a házban -, de a fő tényező a munka volt.

Az eredetileg műszerészként dolgozó családfő gazdálkodóvá vált. Ma már – beleértve a fácánkerti, tolnai és a Baranya megyei földeket is – 1350 hektáron gazdálkodik Lukács Ernő a fiaival és vejeivel együtt, akik havi fizetést kapnak tőle. Közben a kerékpárból Trabant lett, azt “puccos” Zsiguli váltotta, majd egyre több autója lett a családnak. A kocsik számát Lukács Ernő hirtelenjében nem is tudta pontosan megadni.

Most karácsonykor, de más ünnepeken is – ballagáskor, névnapon – ötvenheten ülik körül az asztalt, hiszen vannak menyek, vejek, barátok és barátnők is.

Lukács Ernő eközben végigkísér a feleségének meglepetésként vásárolt és nevére íratott kastélyon, amit ő családi inkubátornak nevez. A tervezést, az átalakítást ő és a család többi férfi tagja végezte. Minden a helyén van, minden gyönyörű, ami nemcsak a nagy tereket borító carrarai márványról vagy a kastéllyal egyidős, az ezerkilencszázas évek elejéről származó bútorokról mondható el. A hatalmas hálóban a szobányi ágy van a fő helyen. Méretét elsősorban az indokolja, hogy ez az unokák játszótere is.

Ünnep – Öttucatnyi teríték a Lukács család karácsonyi asztalán

2010. december 24.

Ahogy kiszálltunk a kocsiból, összehúztuk magunkon a kabátot. Kissé megcsapott bennünket a hideg októberi levegő, ám amint megpillantottuk a gyönyörű kúriát, még fázni is elfelejtettünk. Lukács Ernő, a házigazda nagy örömmel fogadott, és miután mindenki bemutatkozott, felvezetett minket a hatalmas lépcsőn. Amint beléptünk az óriási nappaliba, még jobban elámultunk: a padló burkolata carrarai márványból készült, a bútorok közül némelyik egyidős az ezerkilencszázas évek derekán épült a kastéllyal. A házhoz húsz szoba tartozik, és körülbelül kilencven telefon van benne. Ernő bácsi elmeséli, hogy a kúriát nagyon ócska állapotban vette meg, és íratta a felesége nevére. A felújítás terveit és a kivitelezést a család férfi tagjai végezték el. A konyhához érve láttuk, hogy Juci néni, a háziasszony nagy igyekezettel készíti nekünk a vacsorát. Csodálkozva kérdeztük tőle, hogy ennyi emberre (majdnem harmincan látogattuk meg őket) hogy bír egyedül főzni.

– Ez igazán nem nagy dolog, hiszen karácsonykor ennél sokkal több személyre szoktam főzni. Amikor a szűk család összegyűl, hatvanhárman ülünk asztalhoz. A rántott szeletnek valót is villámgyorsan kell paníroznom, száz darabot szoktam kisütni, s ha lassan végzem, soha nem érek a végére.

Szobáról szobára vezetett bennünket a házigazda: minden szoba, előtér, fürdőszoba pompásan berendezve. Amikor egy hatalmas előcsarnokszerű előtérbe léptünk, olyan érzésünk támadt, mintha a botanikus kertben lennénk. Hatalmas pálmalevelek, egzotikus növények, különleges virágok látványa fogadott minket. Juci néni nagyon szereti a növényeket, s ez az előtér kifejezetten az övé, ő rendezgeti, gondozza kedvenceit.

A mozgalmas életet megélt családfőt arról is faggattuk, hogy milyen tanácsa lenne a pályakezdő fiatalok számára, akik újonnan alapítottak családot, most kezdik a nagybetűs életet. Ernő bácsi szerint a mai fiatalok hamar lemondanak az álmaikról, nem képesek erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy megvalósítsák terveiket, hamar feladják a harcot. Amit az ember kitervelt, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodjon, és ne adja fel soha. Amit megragadott, azt soha ne eressze el. Arra a kérdésre, hogy mi az ars poétikája, frappánsan így válaszolt:

– Egy biztos: hogy hóttig megélünk. Nem kell állandóan aggódni, hogy mi lesz, meg hogy lesz. Egyszer mindenki megtér úgymond az örök vadászmezőkre, addig meg bizakodni kell, s persze keményen dolgozni, hogy mindene meglegyen az embernek. Sokszor mondom a gyerekeimnek, ha látom, hogy nehezen megy nekik a munka: „Nem baj, fiam, ha nincs kedved, akkor csináld a munkát kedvetlenül!”

Szabadság:

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/51719

BALOGH H. JÓZSEF

Húszgyermekes magyar milliomos

– Ernő, sápadt vagy, de továbbra is mosolyogsz.

– Azon kaptam magam, hogy egyszerű irodista lettem. Itt van az irodám a táskámban, reggeltől estig szaladgálok egyik helyről a másikra, papírmunkát intézni.

– Miért nem a gyerekeket küldöd.

– Na, abból lenne csak baj. Nem lehet őket egyetlen hivatalos helyre sem elküldeni. Áldott jó gyerekek ezek, szántanak, vetnek, mindent megcsinálnak, de én megyek most is a bankba, aztán a kukoricát kell elrendeznem. A fiúk pedig most éppen kombájnolnak. Jó az idő, hát megy a betakarítás.

– Ilyenkor, karácsony előtt?

Most van jó idő. Amikor leesett a hó, nem lehetett vágni, mert vizes volt. És ha szárítóba kell vinni, az nagyon sok pénzbe kerül.

– Most éppen Baranyában vannak. Ott is élnek?

– Baranyában megvettem egy irtózatosan eladósodott Kft.-t, amelyhez tartozik egy kúria és a puszta, negyven lakóval. A kúriát rendbe tettem, de még nincs bent a víz és fűtés sincs, így a srácok naponta 220 kilométert utaznak.

– Megvettél egy pusztát?

– A Majlát-pusztát a Dráva mentén. Jó földek vannak arra, hát kellett nekem.

– Beindultál?

– Mondhatjuk azt is. Nálam nincs pardon, megyek előre folyton.

– Az asszony?

– Mondja, hogy már nagyok a gyerekek, unokák vannak, megöregedtünk, vegyünk vissza.

– Miért nem fogadsz szót?

– Én még ugyanolyan erőben vagyok, mint húsz éves koromban. Tudod az asszonynak volt mindig nehezebb. Ezt a sok szájat betömni, mosni… most meg ő a család bérszámfejtője. Ha hiszed, ha nem, én a hobbimnak élek, de ő rengeteget dolgozik.

– Te is. –

Magamat nem féltem, őt inkább.

A lókupec

– Ernő, miből éltetek?

– A ház körül alig volt egy hektárnyi föld. Abban az időben körös-körül téesz-birtok volt minden. Be voltunk szorulva ide a tanyára. Mit tehettem mást, kupeckodtam.

– A kupec az egy kicsit csirkefogó.

– Ez nem igaz. A kupecok mindig kiemelkedtek a vásáros emberek közül. Külön kaszt az. Nekem l970-től l990-ig volt 320 lovam. Óriási rizikó ám ennyi lovat megvenni és eladni. Az a szerencse, hogy a gyerekek is megállapítják, hogy melyik a jó ló és melyik nem.

– A gyerekek?

– Még a lányok is. Nálunk mindenki tud mindent. Kocsit és traktort vezetni. Az állatokat meg mindenki úgy ismeri, mint a saját tenyerét.

– Most is mosolyogsz.

– A családra gondolok.

– Büszke vagy rájuk.

– Hogyne. Az enyémek.

– Soha nem voltál boldogtalan?

– Mióta a feleségemmel együtt élünk, egyetlen pillanatig sem voltam boldogtalan. Magányos az voltam.

– Mikor?

Amikor elment Amerikába tanulmányútra.

– Hogyan?

– Vettünk egy John Deer kombájnt, és ezért járt egy tanulmányút Észak-Amerikába. Nekem a határ a kertkapu, így az asszony ment el.

– Egy húszgyermekes családanya.

– Miért, a húszgyerekes családanyák nem mehetnek Amerikába?

Csak azért gondolom, mert te vagy igazán a paraszt. – Az asszony nagyon okos. Mindent videóra vett és megjegyzett. Itthon elmondta.

– Ennyi?

– Ennyi. Hetek-II. évfolyam

http://epa.oszk.hu/00800/00804/00043/3344.html

„Szeretne gazdag lenni?” Megszólalt a 20 gyerekes milliárdos

– A világ fejlődése, az egyre jobb életkörülmények mellett változtak bármit is a mindennapjaik?

– A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon, és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segít. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van. (nevet) atv.hu

http://atv.hu/belfold/20110207_szeretne_gazdag_lenni_megszolalt_a_20_gyerekes_milliardos

Szempont

A nagycsalád matematikája, avagy egy húszgyermekes házaspár élete képletekben

2011. február 07. 10:03

R.: – A Tolnán élő 63 fős Lukács családot tekinthetjük egy kis kísérleti kémcsőnek, amelyben jól megfigyelhető, hogy mire megy egy család, ha csak magára számít. A társadalom küszködik a nyugdíjrendszer prognosztizálható összeomlásával, gyerekhiánnyal, női munkavállalással, szociális ellátókkal. Lukácséknál meg mindeközben egyenletesen gyarapszik a család és dübörög a gazdaság.

Lukács Ernő: – Soha a büdös életben egy fillért el nem fogadtunk el azért, hogy ne mondhassák azt, hogy azért van a sok gyerek, mert ebből jól meg lehet élni.

R.: – Mit nekik modern társadalmi nemi szerepvállalás. Lukács úr mert sok gyereket álmodni, vállalkozásokba fogni. Férfimód húzta a férfiigát, osztotta a férfiészt meg a feladatokat.

Lukács Ernő: – A leosztás igazán nincs meg, ez úgy történik, hogy én hajtom a dolgot, amennyire lehet, hogy az üzlet, hogy menjen, a feleségem a nadrágját lehet, hogy hordja helyettem is, mert ő intéz mindenféle papírmunkát, pénzügyeket, pénzutalást, APEH-ot, mindent ő intézett. Én csak dolgoztam.

R.: – Lukácsné pedig szült és szült. A legnagyobb picije 45, a legkisebb nagylánya 20 éves. Közben főzött, mosott, takarított mindenkit kiszolgált és fejben tartotta a könyvelést. Nem volt ideje álmodozni.  Árulja el, hogy, hogy csinálja? Van aki már két gyerek mellé bébiszittert fogad, meg különböző kisegítőket, takarítókat.

Lukács Ernőné: – Á, ez nem így működik, ez felfogás kérdése. Én mindig azt mondom. Hát az biztos, hogy használni kell az embernek a fejét, de mindent be lehet osztani, mert pl. én akármennyi a ebédet megfőzöm, kiszolgálom a családomat.  Utána, jó, most már nagy könnyebbség, mert nem kell mosogatni odaállni, mert van mosogatógép  itt már. Ugye azt csak be kell rakni és kiszedni, de én nagyon ráérek a napi újságot elolvasni, rejtvényt fejteni nagyon szeretek.

R.: – Amit megesznek, megtermelik. Ami fölösleg eladják. A családban mindenki be van fogva.  Ésszerű gazdálkodással és kétkezi munkával közösen kitermelték az összes gyerek stafírungját is. Ház és autó nélkül senki nem ment el az atyai háztól.

R.: – Mindenki mondja a magáét, Lukácsék meg beletették, szívüket, lelküket. Állítólag nem matek, csak szerelem és elhatározás kérdése az egész.

Lukács Ernőné: – Én azt hiszem, ha mindenki a negyedét teljesítené, mint amit mi, akkor nem így állna az ország a gyerekszületés szempontjából.

Lukács Ernő: – Ez  5 másodperc alatt ment el ez a 45 év. Öt. A tolerancia a legfontosabb. És az, hogy az embernek a felesége meg a gyerekei  kell, hogy legyen a világon a legfontosabb. Nem a szomszéd, nem a kutya, nem más, hanem a felesége elsősorban meg a gyerekei. És ugye ezt éreztetni is kell, meg nem tudna olyat tenni, amiért tudnánk egymásra haragudni mit tudom én összeveszni vagy valami ilyen.

http://premier.mtv.hu/Hirek/2011/02/07/09/A_nagycsalad_matematikaja_avagy_egy_huszgyermekes_hazaspar_elete.aspx

Ez a történet valódi sikeres emberek története. Nemcsak az élet bizonyos területein, de minden emberileg értékes részén képesek voltak sikert elérni.

Találkozott egy férfi és egy nő, és megélték, megmutatták, hogy mire képes az amikor egységben az erő! A munka nem ment a család, a párkapcsolat rovására, és viszont. Ők valóban együtt, és egymásért éltek szerelemben  lelkesedésben, és hűségben, ennek eredménye az, amin most ámul a világ.

A nő vállalta a maga részét, a családot, a gyerekeket, ami fizikailag is emberfelettinek tűnik. Emellett segített a férjének amiben tudott, az állattartástól a pénzügyekig.

A férfi sem hagyta magára őt. Mellette állt a gyermeknevelésben, nemcsak  megfáradt férfiként tért haza aki nyugalomra vágyik, hanem fürdette, gondozta a gyerekeket, volt energiája és kedve, hogy játsszon, beszélgessen velük. Örömét lelte a bővülő családban. A feleségében a NŐ-t látja a mai napig, és így volt ez akkor is, amikor az szinte 25 éven keresztül  hol babát várt, hol szoptatott. Gyermekeiket tisztességre, becsületre, munkára, és összetartásra nevelték, nem csoda, hogy ma már a gazdaság is hatványozottan gyarapodik, közös munkájuk eredményeként.

Nem biztos, hogy mindezt bárki utánuk tudná csinálni. Az viszont tény, hogy példaként szolgálnak arra, hogy a szerelem, a hűség, a házasság, a család, a kitartás, a szorgalom, a becsület, az örömmel végzett munka, és örömmel megélt élet nem csak a kiváltságosoknak jár, és nem a kormányokon múlik elsősorban. Az ember igenis sok mindent tehet magáért és a szeretteiért, és nem mindegy mit gondol az életről.

Végezetül álljon itt Lukács Ernő személyes vallomása arról, mi az ami végigvitte ezen az úton:

Hogy érzi, volt az életében, a sikereiben valami felsőbb, Isteni segítség is az emberi erőfeszítések mellett?

– Magamtól nem tudtam volna ezt végig csinálni. Biztos, hogy kaptam Istentől segítséget. Nem nagyon szeretem elmondani az ilyesmit, mert hihetetlenül hangzik, de olyan is volt, hogy a nagy szárazság miatt már nem tehettem mást, mint hogy elmentem imádkozni, aztán megjött az eső. Máskor meg épp hazaértem, amikor kaptuk a hírt, hogy megszületett a kis unokám, de azt mondták, hogy nem marad meg, mert koraszülött, és tüdővérzést kapott. Éjfél is volt már mikor azonnal visszafordultam, elmentem a szekszárdi nagy templomhoz, letérdeltem ott kívül a lépcsőkön, mert az ajtó már zárva volt, és két órával később hívtak, hogy a gyerek jobban van, már lehet bízni.

– Van bármi az életükben, amit ha újra kezdenék, másképp csinálnának?

– Semmi. Ez így volt jó a nehézségekkel, és a buktatókkal együtt.