Élő közvetítés - Néhány poénos, megtörtént eset

Éő közvetítés – Néhány poénos, megtörtént eset:

A 80-as évek elején volt egy NDK-s korcsolyázónő, akit úgy hívtak:
Anett Poetsch. (Pöccs)
Gyulai István még riporter volt. Idézet a közvetítésből:
“A kis Pöccs, hogy megnőtt tavaly óta!”

Vasas meccs, Vass István Zoltán:
“A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. (kis csönd) Kedves hallgatóink! Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert!

– Mindkét csapat állóháborúvá merevedik most. (Knézy)

– Keegan már nagyon ideges, ott flangál a kispad előtt a ketrecében, az ő kis türelmi zónájában. (Hajdú B.)

– Mint egy romboló, odakúszik. (Knézy, belga–holland meccs)

– A labdába bele tudott érni egy szemfüles belga láb. (Deák Horváth Péter)

– Négyes pályán a jó nevű görög: Szteliosz Bizbasz. (Fülöp)

– A fekete fiú vezeti a labdát. (Vitár, Afrika-kupa)

– Roberto Carlos feldobta magát, mint egy éjszakai pillangó. (Gulyás)

– Lyukat rúgott, nagyon rossz megoldás! (Knézy)

– Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt. (Knézy)

– Elszállt Andersson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy)

Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a Balatonon. (Hajdú)

– Hogy tud egy nő ilyen okosan futni! (Gyulai)

– Kobaljov megvárja, míg ki áll a pattogás a labdából. (Gulyás)