Két öreg, miután kissé beittak

Két öreg, miután kissé beittak, elhatározták hogy elmennek a kupiba. A madám, látván kikkel van dolga, végignézi őket, elmegy a szobalányhoz és utasítja:
– Menj tegyél be két felfújt guminőt egy-egy szobába az ágyba. Ezek jó részegek, nem veszik majd észre a különbséget, meg minek fárasszam a lányaim hiába.
Ezek után betessékeli a két öreget a szobákba, tegyék kedvükre,
amiért ide jöttek.
Haza menet az úton megszólal az egyik:
– Azt hiszem az én nőm már halott volt.
– Hogy-hogy, halott?! Honnan veszed ezt?
– Hát, meg sem mozdult szeretkezés közben!
– Lehetett volna rosszabb is! Azt hiszem az enyém egy boszorkány volt!
– Boszorkány?! Honnan veszed ezt?
– Tudod, még a bemelegítés alatt picit beleharaptam a hátsójába, erre szembefingott és kiszállt az ablakon! Ráadásul magával vitte a műfogsorom is!

+1 vicc:

Az idős házaspár lefekvéshez készülődik. Mikor bebújtak egymás mellé az ágyba, az öregasszonynak kedve támad egy kis hancúrozáshoz. Gyakorlott mozdulatokkal simít végig a férje testén, majd egy bizonyos ponton megállva, megkérdezi.
– Na papa mit fogok? – hajol közel a párjához.
– Mit fogsz, mit fogsz? – mordul az öreg az asszonyra. – Hát alighanem aludni fogsz!