A szülők felvették ezt a 22 éves bébiszittert, de sosem gondolták volna, hogy ezt megteszi a gyerekükkel!

Egy fiatal dadus épp egy csecsemőre vigyázott, mikor bátor döntést hozott. Még csak néhány hete ismerte a csecsemőt, de nagy áldozatot hozott érte.

A főiskolás Kiersten Miles éppen a legjobbkor ismerkedett meg a Rosko családdal. Egy barátja ajánlotta őt dadának, így kezdődött a váratlan kalandjuk.

Az akkor 21 éves lány feladata három gyerek gondozása volt, akik közül az egyiknek extra figyelemre volt szüksége. Miles ’17-ben kezdett szoros kapcsolatot kialakítani a 16 hónapos Taliával.

RITKA MÁJBETEGSÉG

Mikor szülei elvitték Taliát egy vizsgálatra, az orvosok észrevették, hogy valami nincs rendben a szemével. Egy biopszia után felfedezték, hogy a mája tönkrement. Egy ritka betegséget diagnosztizáltak nála, az úgynevezett „epeúti atresiát”.

Édesanyja a hír hallatán megbénult. A kislánya mája elzáródott és súlyosan hegesedett. Transzplantációra volt szüksége, és akkor került fel a várólistára, mikor Miles-szal találkoztak.

A DADA ALKALMAS VOLT

A fiatal dadus kötődött a kislányhoz, és természetesen többet akart tudni az állapotáról. Utánanézett, és többet megtudott.

Három héttel azután, hogy megismerte Taliát, Miles úgy döntött, hogy szeretné felajánlani a mája egy részét. Miután kiderült, hogy a lány megfelelő donor, még biztosabb volt a döntésében.

A MŰTÉTEK SIKERESEK VOLTAK

Talia édesanyja megdöbbent. Azt mondta: „Ez nem olyan, mint a véradás. Ez komoly dolog; beszélned kell a szüleiddel. [Mondtam neki], hogy utána kell járnod ennek, mire ő: ‘már megtettem’”.”

Hat hónapnyi papírmunka és vizsgálat kellett ahhoz, hogy készen álljanak a műtétre. A beavatkozás sikeres volt. Miles elmondta: „A felépülés első és második napja volt a legrosszabb. Egyszerűen csak kényelmetlen volt.”

KIS ÁRAT FIZETETT

Ennek ellenére Miles szerint megérte. Talia édesapját meglepte, hogy kislánya milyen gyorsan visszanyerte régi önmagát. Kifejezte: „Én rocksztáromnak hívom őt, mert annyi mindenen ment keresztül, és most erősebb”.

Mind Milesnak, mind Taliának vannak sebhelyei a műtétek után, de ez egy kis ár volt. Talia szülei le vannak nyűgözve attól, amit a dadusuk „szívből, jószívűségből” tett értük.

MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETÉT

A fiatal nő úgy véli, „így kellett lennie”. Kijelentette, hogy az élmény jobb emberré tette őt, szerinte: „Megváltoztatta a szemléletemet az egész életemről”.

Miután segített Taliának túlélni életveszélyes állapotát, Miles jobban tudatosította a szervadományozás szükségességét és a tudatosságot Amerikában. Bár soha többé nem adományozhatja májának egy részét, megérte, mert megmentette valaki életét.

A páratlan kedvesség és bátorság gyönyörű gesztusa. Ha te is csodálod Kiersten hozzáállását, oszd meg!