Halott fiának hagyott üresen egy széket az esküvőjén. Amikor meglátta, ki ült rá, zokogásban tört ki

Szívszorító

Élete legszebb napjára készült, de öröme nem lehetett teljes. Aztán váratlan dolog történt.

Esküvőjére készült a nő, a nagy nap előtt azonban váratlan tragédia történt: egy eltévedt golyó eltalálta Bekcy fiát, akit nem tudtak már megmenteni. A gyász megtörte az édesanyát, de nem tántoríthatta el eredeti tervétől, hogy igent mond annak az embernek, aki tényleg mellette volt jóban és rosszban az elmúlt években. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PicsOfTheDay (@picsoftheday001) által megosztott bejegyzés,

Beckyék azonban egy dolgon nem változtattak: az eredeti tervek szerint, az eredeti ülésrenddel tartották meg az esküvőt. Így, ha testben nem is, hitte, hogy lélekben ott lesz a fia, akinek szabadon is hagyták a székét az első sorban.

Az esküvői ceremónia a tervek szerint zajlott, majd váratlanul egy hivatlan vendég érkezett. Mindenkinek kicsordultak a könnyei, amikor kiderült, ki ő.

Fia halála után Beckynek egy dolog nyújtott némiképp vigaszt, szeretett gyermeke több embernél is donorként szolgálhatott, így megmenthette mások életét. Mielőtt kimondhatták volna a boldogító igent, egy 21 éves férfi sétált be a ceremóniára, azt mondta, Jacobnak hívják…

Becky sosem látta őt, nem tudta ki, de rögtön eleredtek a könnyei. Tudta, érezte, hogy kivel áll szemben. És igaza is lett. Ő volt az a fiatalember, aki Becky elhunyt fiának szívét kapta meg. A fiú úgy érezte, ott kell lennie az esküvőn és Becky így újra hallhatta fia szívdobbanását is.

A fiatalember 770 kilométert utazott, hogy ott lehessen Beckyék esküvőjén, így szerette volna kifejezni tiszteletét és megköszönni nekik az életét. A megható pillanatot senki nem bírta könnyek nélkül.