Döbbenetes dolgot állít a titokzatos tanú: megtalálták VV Fanni holttestét? Itt a hivatalos bírósági közlemény:

A rendőrség levelet kapott VV Fanni ügyében: egy tanú azt állítja, a lány holtteste Visegrádon van.Több év után valaki egyszer csak névtelenül jelentkezett e-mailben, azt írva a hivatalos szerveknek, hogy az egykori villalakó holtteste egy eddig a nyomozók előtt is teljesen ismeretlen helyen lehet.

A Bors cikkében arról lehet olvasni, hogy a törvényszék nem vette félvárról az információt, és noha messzemenő következtetéseket egyelőre korai levonni, annak tartalmáról maga értesítette mind a vád, mind a védelem képviselőit.

„A bíróság tájékoztatása szerint nemrégiben érkezett egy e-mail, amelynek névtelen feladója szerint a rendőrség eddig rossz helyeken keresgélt, Novozánszki Fanni maradványai Visegrádon vannak. Egy rövid, lényegre törő, pár soros levélről van szó, amiben egy dunaparti betonlépcsőt is emleget az illető, s hogy egész pontosan ott találhatóak a sértett maradványai” – mondta el a lapnak a gyilkossággal és a bűncselekmények eddigi elkövetésével összefüggésbe hozható vádlott, B. László ügyvédje.

Az információ azért lehet derült égből villámcsapás a hatóságoknak, mert a nyomozás során Visegrád lehetséges helyszínként semmilyen formában nem merült fel. B. Lászlóval kapcsolatban már az FBI szakemberei is vizsgálódtak, mobiltelefonjának cellainformációit kutatták, ám ezek során Visegrád még csak érintőlegesen sem vetődött fel, sokkal inkább a Budapest–Siófok vonal.

„Nyilvánvalóan, ha érdemi információt tartalmaz az e-mail, akkor az az én ügyfelem állításait igazolná, azaz, hogy nem követett el emberölést, hiszen Visegrádon bizonyíthatóan nem járt. De természetesen a legjobban annak örülnénk, ha az derülne ki, hogy Fanni él, s ha így van, akkor – ahogy egy alkalommal a bírónő is felvetette – csakis külföldön lehet” – mondta dr. Bálint Roland a vádlott képviseletében.

VV Fanni esete az elmúlt évek egyik legrejtélyesebb kriminalisztikai ügye, hiszen a lány sem élve, sem holtan nem került elő, maradványait 2017 novembere óta nem találták meg. A nyomozás során a legérdemlegesebb információ csupán annyi, hogy az utolsó felvételen látható, amint az eszméletlen lányt B. László a karjaiban viszi.

A hétfői napon a tárgyalás folytatódik, s dr. Farkas Gabriella bírónő vélhetően arra a kérdésre is választ ad, vizsgálják-e a most kapott levél tartalmát.