18 és 60 ÉV KÖZÖTTIEK FIGYELEM! Súlyos hírt közölt MÜLLER CECÍLIA! ERRE KELL KÉSZÜLNI 2021. MÁRCIUS 1. UTÁN >>>

Az országos tiszti főorvos a Központi Statisztikai Hivatal adatait ismertetve közölte: míg a járvány kezdetén, illetve a védőoltások alkalmazása előtt csak a lakosság 15 százaléka szerette volna beoltatni magát, most már majdnem 50 százalék az arányuk. Müller Cecília kiemelte: nőtt a magyar lakosság bizalma az oltások iránt.

Eddig 289 042 ember kapta már meg az első védőoltást valamelyik vakcinából, és 107 592-nek a második dózist is beadták már. Úgy fogalmazott: Magyarország igyekszik megtartani az unión belüli kedvező átoltottsági helyét, de ez alapvetően a beérkező vakcinák mennyiségétől függ. A magyar lakosság 3 százaléka oltottnak számít, az uniós átlag 2,7 százalék – mondta.

A szombaton érkezett oxfordi AstraZeneca vakcináról elmondta: kezelhetősége a Pfizer vakcinánál egyszerűbb, az oltóanyagoknál megszokott hőmérsékleten, 2 és 8 fok között tárolható. Az első és a második oltás között 4–12 hetes időintervallumot engedélyez a gyártó. Az oltási munkacsoport döntése szerint Magyarországon 4 hét telhet el a két oltás között, hogy minél előbb kialakuljon a teljes védettség.

Hozzátette: az AstraZeneca oltással a 18 és 60 év között krónikus betegeket fogják oltani, mert a klinikai 3-as vizsgálatban az idősebbek körében a vakcina használatáról egyelőre nincsen elegendő információ.Alapesetben az AstraZeneca védőoltással is „korban visszafelé haladva” kezdik meg az oltást, de nem kizárólag az életkor számít majd az oltási sorrendben, hiszen sok fiatal él súlyos, krónikus betegséggel – ismertette a szakember.

A háziorvosok most is meg fogják kapni a beoltandók listáját, és mindkét szempontot – életkor, betegségek – mérlegelve döntenek az oltandók sorrendjéről – mondta.

Az orosz Szputnyik V vakcináról Müller Cecília elmondta, annak minden gyártási tételét bevizsgálták, és minden vizsgált paraméternek megfelelt az oltóanyag. Mint mondta, a Szputnyik V vakcina esetében a gyártó szerint „bizonyos krónikus betegségeknél kellő óvatossággal” kell eljárni.

Kiemelte, nincs százszázalékos védelem, a vakcinák hatásfoka jó, és az a fontos, hogy biztonságos vakcinákkal rendelkezzen Magyarország.

Minden esetben az oltóorvos dönt arról, hogy az adott személynek melyik a legmegfelelőbb vakcina.