Még a legjobb barátai sem tudtak róla! A gyilkos kór elől menekült a halálba a magyar műsorvezető

Nem akarta, hogy testét feleméssze a betegség.

Ma már csak az idős korosztály emlékezik Lénárd Judit mindig mosolygós, kedves arcára, megnyugtató hangjára, hiszen lassan 50 év nincs közöttünk a Delta és a Kapcsoljuk műsorvezetője.

A Delta 55 évvel ezelőtt került először adásba, kezdetben Poór Klára és Kovács P. József vezették, utánuk következett a sorban Lénárd Judit, aki színészként kezdte pályafutását - karrierje csúcsán közel húsz darabban láthatta őt a közönség.

Judit egy hirtelen ötlettől vezérelve döntött úgy, hogy kipróbálja magát bemondóként is, így került az MTV-hez - írja a Star magazin. 1964-ben megkapta a Delta című műsort, majd 1967-ben a Kapcsoljuk műsorvezetője lett.

Rendíthetetlen sikerei mögött azonban szörnyű egészségügyi probléma állt. Judit még a legközelebbi barátainak sem beszélt róla, magába fojtotta bánatát, majd 42 évesen önkezével vetett véget az életének 1970-ben. Úgy tudni, nem szerette volna, hogy a gyilkos kór teljesen feleméssze a szervezetét, ezért menekült a halálba.

LÉNÁRD JUDIT / FOTÓ: FORTEPAN