A lelki fájdalmat 240-szer erősebbnek érezzük a fizikai fájdalomnál!

Mindannyian átéltük már legalább egyszer életünk során azt az érzést, amikor a szívünk szakadt meg valami okán. Lehet ezt átélni a szerelmünktől való elválás, vagy akár egy haláleset kapcsán is, mely fájóan érint bennünket.

Tanulmányok szerint, a szomorúság, a szégyen, a meglepődés, a harag, az unalom és a lelki fájdalom 240-szer erősebb érzés, a fizikainál. Ezért, ha ilyen fájdalomban van részünk, időre lesz szükségünk, hogy feldolgozzuk, hogy megszokjuk az adott helyzetet és tudatosuljon bennünk mindennek a következménye.

A lelki fájdalom időtartamát és erősségét, két kutató vizsgálta a belgiumi Leuven Egyetem keretei között, ahol 233 hallgatót kértek fel, hogy idézzék fel életük egyik legérzelmesebb időszakát és határozzák meg azt is, hogy meddig tartott ez az időszak. A tanulmány kiegészítéseként, a hallgatóknak meg kellett válaszolniuk néhány kérdést is arra vonatkozóan, hogy hogyan tudták kezelni és feldolgozni az adott érzelmi hullámokat.

A tanulmány során lejegyzett érzelmek sokasága közül (szám szerint 27), a szomorúság és a fájdalom tartott a legtovább, szemben a félelemmel, a szégyenérzettel, a meglepődéssel, a haraggal, és az unalommal. Általában a fájdalom első fázisának a feldolgozásához 120 órára van szükség, míg a szégyenen és az undoron alig 30 perc alatt sikerül túltennünk magunkat.

A fenti tanulmány az első tudományos jellegű kutatás ebben a témában, és eredményeit a „Motivációk és érzelmek” című lap tette közzé. A szakemberek arra is rámutattak, hogy azoknak az érzelmeknek, amelyek hamarabb képesek elmúlni, valószínűleg nem tulajdonítunk akkora jelentőséget és figyelmet.

A hosszan tartó érzelmek pedig minden valószínűséggel globális méretű következményekre eredeztethetőek vissza – jegyzi meg a Mail Online c. angol kiadvány.

A szakemberek többsége, a lelket az agyunk szintjén lokalizálta. A bukaresti Pszichológiai Egyetem karának előadója, a néhai Mielu Zlate professzor, azt mondta, hogy a lélek nem más, mint az emberi szervezet által adott válasz, a környezet rá gyakorolt hatásaira.

De valójában mikor is „fáj” a lelkünk?

Azok közül, akik ezt az állapotot már átélték, sokan a szívfájdalommal azonosították, de a tudósok elvetik ezt a feltételezést. A boldogtalanság érzése ugyanis agyi szinten jön létre, mely köztudottan a gondolkodás és tudat központja, ám ugyanakkor szorosan köthető a depresszió és a nyugtalanság érzéséhez.

„A lelkünk akkor fáj, amikor érzelmi téren változások következnek be egy adott személy életében. Ilyen változások lehetnek a különböző traumák, mint az elhalálozás, a konfliktusok, vagy a szerelmi csalódások. A boldogtalanság érzése, általában maga után vonja a lélek fájdalmát is” – magyarázza a pszichológus, Adrian Sandu.

„A lelki fájdalom aztán a maga során fizikai fájdalmakat is okoz, és ez oda – vissza kölcsönös. A lelki fájdalom legtöbbször a depresszív állapot bekövetkeztében mutatkozik meg, és ez olyan fizikai fájdalmakkal társul, mint a gyomorfájás, vagy a migrén” – tette hozzá Adrian Sandu.

A lélek fájdalmától úgy szabadulhatunk, ha kiűzünk minden negatív gondolatot magunkból és minél pozitívabban állunk hozzá az adott élethelyzethez. A pszichológusok szerint, a pozitív személyiségek, könnyebben képesek túltenni magukat egy-egy nehezebb traumán. Azoknak, akiket azonban gyakran próbára tesz az élet, minden körülmények között ajánlatos szakemberek segítségét kérni a problémák feldolgozásában.