„Az emberiség kapzsi, hülye, és a legnagyobb veszélyt jelenti a Földre” – Stephen Hawking

betöltés...

A világhírű fizikus és kozmológus, Stephen Hawking (1942-2018) híres idézetek, bölcs szavak és inspiráló mondások egész sorát hagyta hátra.

2016-ban a Larry King Now talk show-ban adott interjúban Hawking kijelentette, hogy az emberiségnek mindig is saját maga volt a legnagyobb problémája. Tudatosan száguldunk afelé a pont felé, ahol az éghajlatváltozás már visszafordíthatatlan lesz, és sajnos egyelőre nincs áttörés a láthatáron ezen a téren.

„Láthatóan nem lettünk kevésbé kapzsik vagy kevésbé hülyék” – mondta Hawking. „Hat évvel ezelőtt a szennyezés és a túlnépesedés miatt aggódtam. Azóta csak rosszabb lett a helyzet. A népesség fél milliárddal nőtt a legutóbbi találkozásunk óta (az elmúlt hat évben), és úgy tűnik, nincs megállás. Ebben az ütemben 2100-ra eléri a 11 milliárdot.”

Egy másik, a BBC-nek adott interjúban Hawking azt mondta: „Közeledünk a fordulóponthoz, ahol a globális felmelegedés visszafordíthatatlanná válik. Trump lépése átlökheti a Földet ezen a küszöbön, és olyanná válhat a bolygó, mint a Vénusz, ahol 250 Celsius fokos a hőmérséklet és kénes eső esik.”

„A klímaváltozás egyike a legnagyobb veszélyeknek, amelyekkel szembe kell néznünk, de ha most cselekszünk, még meg lehet előzni.” – mondta Hawking.

Más bolygók gyarmatosítása az egyetlen lehetséges megoldás

Bár a Föld megmentésére még lehet esélyünk, Hawking meg volt győződve arról, hogy az emberiség soha nem látja majd be, együtt kell működnünk, és szilárd, célzott intézkedéseket kell tennünk. Így fogalmazott: „a kapzsiság és az agresszió az evolúció során beépültek az ember génállományába. Nincs jele annak, hogy csökkennének a konfliktusok, a katonai technológia fejlődése és a tömegpusztító fegyverek fejlesztése pedig egyenesen katasztrofális következményekkel járhatnak.”

Fajunk fennmaradásának egyetlen módja az lehet, ha biztosítsunk valamiféle tartalék bolygót arra az időre, amikor a Föld teljesen lakhatatlanná válik.

„Az emberiség túlélésére a legjobb reményt a független űrbéli gyarmatok jelentik.” – fejtette ki Stephen Hawking.

A szennyezésről és a mesterséges intelligenciával való visszaélésről

Hawking megemlítette, hogy a levegőszennyezés egyre jobban elharapódzik, mivel a növekedési görbe az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedett.

„A légszennyezés nőtt az elmúlt öt évben. A világ városaiban lakók 80 százaléka van kitéve egészségre káros mértékű légszennyezettségnek.” – tette hozzá.

A légszennyezés befolyásolja a legnagyobb mértékben az éghajlatot. Fő oka manapság a fosszilis tüzelőanyagok égetése, amely az iparosodás mellékterméke, és az emberiség már nem fog lemondani a modern kor vívmányairól.

Hawking a mesterséges intelligencia kérdését is megvitatta Kinggel, és kijelentette, hogy a világ kormányai egy veszélyes, mesterséges intelligencián alapuló fegyverkezési versenybe kezdtek.

„Az elfajzott mesterséges intelligenciát nagyon nehéz lehet megállítani.” – mondta a fizikus. – “Biztosítanunk kell, hogy a mesterséges intelligenciát etikusan tervezik meg és biztonsági intézkedéseket is foganatosítanak.”

A mesterséges intelligenciának sok előnye van, de ha rosszul használják, hatalmas invázió és pusztítás eszközévé válhat.

Kate Crawford kutató 2017-ben ezt nyilatkozta a The Guardian-nek: „Miközben azt látjuk, hogy az AI terjedése fokozatosan növekszik, valami más is történik ezzel párhuzamosan: növekszik az ultranacionalizmus, a jobboldali autoritarizmus és a fasizmus.”

Stephen Hawking (akinek az IQ-ját 162-re becsülték) leginkább a kozmológia, az általános relativitáselmélet és a kvantumgravitáció területén, különösen a fekete lyukakkal kapcsolatban vált ismertté. A Cambridge és Oxford egyetemeken képzett tudóst amiotrófiás laterálszklerózissal, vagyis ALS-szel diagnosztizálták, ez egy motoneuron-betegség, amelynek következtében életének nagy részében béna volt.

Örökké tartó hatást gyakorolt ​​a tudomány és a fizika világára, számos könyv szerzője, és megannyi inspiráló idézetet hagyott ránk.

betöltés...