8 éve, hogy nincs közöttünk Szita Bence... Az elkövetőket sorba vitte magával a halál

Az alábbi költeményemet hét éve, Bence kaposvári búcsúztatásáról hazatérve, meggyötört lélekkel és megszakadni készülő szívvel írtam. Tudom, hogy ez a vers fájó emlékeket ébreszt. De Szita Bence emberi nagyságát csak úgy tudjuk méltóképpen értékelni, ha olykor-olykor újra szembenézünk a vele történtekkel és azzal a szívszaggató fájdalommal, amit Bence ilyen módon való elvesztése nekünk okozott.

Ám miközben a verset olvassuk, egy pillanatra se feledkezünk el Szita Bence tisztaságának és szentségének, a halálban is jelen lévő hatalmas erejéről és arról a szeretetről, mely Bencéből kiáradva, képes volt enyhíteni a szívünkben támadt keserűséget!

A kis mártír (Szita Bence emlékére)

Megöltek egy kisfiút,
Egy angyalarcú gyermeket,
Szemeiben tiszta lélek,
Szíve csupa szeretet.

Meggyötörték gyönge testét,
Fájdalmasan kínozták,
Félholtan eltemették,
Mert nincs a földön igazság.

Keresték a gyermeket,
De megtört kis testét,
Öreg temető gödrében,
Vérbe fagyva lelték.

Romlatlan testét felemelték,
Lemosták szent vérét,
Hófehér ingbe öltöztették,
Hófehér szemfedővel fedték.

Az ártatlan gyermek testét,
Hófehér koporsóba tették,
Zokogva megsiratták,
Aztán eltemették.

A kis mártír feje fölé,
Hófehér fejfát szúrtak,
A szent test hantjára,
Hófehér virágok borultak.

A mennyben tündököl,
Tiszta hófehér lelke,
S szánja a világot,
Mely vele ezt tette.