Majdnem tragédia lett a mobilozásból. Az utolsó pillanatban kapta el zuhanó gyermekét az édesanya.

Minden édesanya legnagyobb rémálma az, mikor valami baj történik szeretett gyermekével, elesik, beüti magát valamibe például szekrénybe, mászókába és azután megy a sírás-rívás majd megjelennek a kék-zöld foltok a kis testén. Minden édesanya törekszik arra, hogy még a széltől is óvja gyermekét, azonban még a legóvatosabb szülők is olykor belesétálnak olyan helyzetekbe, melyre nem voltak felkészülve. Nyilván egy kisgyereknek meg kell tanulni esni, kelni, csúszni-mászni, új dolgokat megtapasztalni, ám amikor konkrétan az életük kerül veszélybe, akkor nemcsak a szülőknek, hanem a körülötte lévő embereknek a szíve is megáll.

Cikkünk főhősnője egy kolumbiai nő, aki hasonló szituációba keveredett. Körülbelül 4-5 éves gyermekével egy irodaházba érkezett és élete legrosszabb napját kellett átélnie. A szülő és gyermeke lifttel ment fel a negyedik emeletre, ahol a nőnek vélhetően dolga volt. A felvonóból kiszállva a biztonsági kamera rögzítette, hogy az anyuka akkor még fogja gyereke kezét, ám a másikkal telefonját nyomkodja.

Az üvegajtó előtt megállva, még a telefonjával pötyög ám fia kezét elengedi, aki érdeklődve sétál oda a korláthoz, majd leguggol, hogy jobban lássa a kilátást.

Egyszer csak, mintha neki akarna támaszkodni a nem létező plexinek véletlenül kizuhan, ám édesanyja a legeslegutolsó utáni pillanatban ugrik utána és kapja el a lábát.

Nyilván az édesanya hét halált halt, mikor meglátta, hogy gyereke épp kiesik a korlátok közül. A háta mögött álló kézbesítő azonnal elkezdett lefutni a lépcsőn, hogy a segítségére siessen.

Az esetet néhány ott dolgozó, vagy épp várakozó hölgy is látta, akik azonnal az édesanya segítségére siettek, és együttes erővel húzták vissza a fejjel lefelé lógó kisfiút az anyja ölébe.

A videó több emberből is negatív véleményeket váltott ki. Sokan azt írták, hogy nem szabadott volna mobiloznia az édesanyának és jobban kellett volna figyelnie a gyerekére. Mások viszont az édesanyát védték és az irodaházat támadták. Szerintük egy ennyi idős gyereknek már nem kell a nap 24 órájában fogni a kezét. Ám az a tudat, hogy az irodaházban ennyire nem figyeltek oda a biztonságra az felháborító. Mi van, ha az egyik dolgozó gyermeke jár így? Ha ott lenne egy rács, vagy egy plexi a két gerenda között, akkor elkerülhető lett volna ez a helyzet.

Íme a videó:

A videó láttán többen is elismerték az édesanya hihetetlenül jó reflexeit, ha azok nem lettek volna, akkor valószínű tragédiába is torkollhatott volna az eset. Ti mit gondoltok?