Ötszáznál is több helyen lehet az elkövetkezendő pár napban áramszünet – Íme a lista

Az Elmü nemrég bejelentette, hogy Budapest és több másik városban is karbantartási munkálatokat végez, ennek következtében pedig a legtöbb háztartásban nem lesz áram. Azért is fontos információ ez, illetve, hogy mindenkihez eljusson, mert a koronavírus miatt a legtöbben home office-ban vannak és online felületeken történik a tanítás is.

Azt az információt osztották meg ezzel kapcsolatban, hogy mivel ez egy előre betervezett karbantartási munka, ezért elhalasztani nem tudják, szóval muszáj lesz megcsinálniuk. Ennek tükrében több budapesti kerületben, utcában nem lesz áram.

Ez a helyzet nem nehezítené az emberek életét, ha mindenki a munkahelyén dolgozna, és az iskolában tanulna, viszont ugyebár erre most nincs lehetőség, így lesznek olyan emberek, akik nem tudnak majd sem dolgozni, sem tanulni, hisz áram nélkül internet sem lesz. A szolgáltató hozzátette, hogy kénytelenek megcsinálni a munkát, mert csak ezen beavatkozás segítségével tud majd a rendszer stabilan üzemelni.

Az Elmü közzétette azoknak a városoknak, és utcáknak a nevét, az ellenőrzés napját illetve, hogy mettől meddig lehet áramszünetre számítani. Ez nagyjából 500 utcát foglal magába, és a legtöbb helyen csak pár órát vesz igénybe a kellemetlenség. Egyes helyeken délelőtt másutt délután lehet majd rá számítani. A táblázatot innen tudjátok letölteni:

____________________________________________________________________________

ÁramszünetDownload

____________________________________________________________________________

Szóval ha az otthonodból dolgozol, akkor ezt a táblázatot érdemes alaposabban szemügyre venni.