9 dolog amit soha, de soha ne csinálj, ha nem akarod kirúgatni magadat.

Ross McCammon, az Esquire főszerkesztője azt állítja, hogy több munkatársa valamint  vezető pozícióban lévő társa szavaiból és hanglejtéseiből meg tudja, mondani milyen viszonyban állnak egymással. Nagyon sokszor belesétálunk abba a hibába, hogy nem fordítunk kellő figyelmet azokra a mondatokra, amit a munkahelyen mondunk ki. Pontosan ez az oka, ha nincs jó hírnevünk az adott cégnél. Mai cikkünkben úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük azokat a rossz szokásokat és mondatokat, amik elősegítik, hogy negatív vélemény alakuljon ki rólunk mind a munkatársaink, mind pedig a főnök szemében. Ha nem figyelünk oda rövid időn belül csúnya vége lehet, ugyanis a legtöbb ember nem szeret sokáig efféle emberekkel együtt dolgozni.

Könyörgés.

Ez a típusú megnyilvánulás túl őszinte a munkahelyi közeghez. Voltaképpen sokkal előbb célt érsz, ha bevallod, hogy hibáztál és megígéred a főnöködnek, hogy helyrehozod a hibáidat, mint sem a lábai elé borulva esedezel a bocsánatáért.

A könyörgés helyett inkább mondd azt: “Tévedtem, többet nem fordul elő.”

“Megértetted, amit mondtam?”

Az ilyen típusú emberek szeretik fitogtatni a nem létező hatalmukat, úgy állítják be magukat mintha vezető beosztásban lennének. Az ilyen viselkedés nem szimpatikus a többi kollégának, mert ezzel az őrületbe tudják kergetni munkatársaikat.

“Nem hiszitek el milyen rosszul vagyok…”

Hidd el senki sem akarja azt hallgatni, hogyan ittad le magad a sárga földig előző este. A másnaposság egyáltalán nem jó ok arra, hogy mellőzd a munkát, sőt emiatt a munkatársaidban ellenszenvet válthatsz ki. Az efféle szavak csak abban erősítik meg a többieket, hogy nagyon rossz munkatárs vagy.

Jobb, ha nem kötöd más orrára, hogy mennyire ramatyul érzed magad a múlt éjszakai dőzsölés miatt.

“Úgy érzem …”

Egy dolog valamit magunkban elgondolni és egy másik pedig hangosan kimondani a nyilvánosság előtt. Ha valamivel nem értesz egyet, akkor próbáld meg normális érvekkel alátámasztani, hogy miért nem. Az egyáltalán nem jó érvelés, ha azt mondod: “Ennek a projektnek nincs jövője.”

“Komolyabban kellene venned a munkát.”

Mindennap más, egyszer inspiráltak vagyunk és gördülékenyebben megy a munka, másik nap viszont nehezen. Ha csapatban dolgozol, nehéz mindenkinek megfelelni, és ha épp olyan napod van, hogy lazábban vennéd a munkát nem biztos, hogy ezt a többiek támogatni fogják. Próbáljátok megbeszélni, ha valakinek valami nem tetszik, ezzel is elkerülitek a folyamatos konfliktust.

“Elnézést, de …”

Sose kezd így a mondataidat, ugyanis a másik fél azonnal szkeptikus lesz velünk szemben. Ha már előre bocsánatot kérsz valami miatt, akkor a partner azt fogja gondolni, hogy valami ostobaságot szeretnél neki mondani. Ezt se kollégák, se vezető beosztásban lévő emberekkel szemben sem célszerű csinálni. Az udvariasság ezen formája nem igazán fog segíteni rajtad, így célszerűbb inkább egyből a lényeggel kezdened a mondanivalódat.

“Pályázatíró vagyok nem pedig kertész.”

Ha egy egyszerű kérésre is ilyen választ adsz, biztos lehetsz benne, hogy nem te leszel a munkahelyed legnépszerűbb alkalmazottja. Attól mert fontos munkát látsz el, az nem jelenti azt, hogy kedvességből nem tudnál megtenni dolgokat, például a viráglocsolást. Nem arról van szó, hogy neked kell locsolnod életed végéig azokat a növényeket, csak ameddig a kolléganőd vissza nem jön az üzleti útjáról. Jobban jársz, ha kedvesebben viselkedsz a munkatársaiddal, különben előbb utóbb a főnök fülébe jut, hogy lehetetlenség veled dolgozni, mert annyira fennhéjázó vagy.

“Ez a cég szörnyű”

Ha állandóan arra a cégre panaszkodsz ahol dolgozol, de a kisujjadat sem mozdítod, hogy változtass valamin, akkor a karrierednek itt és most annyi. Ha tényleg nem tetszik a munkahelyed akkor válts, amennyiben nincs rá lehetőséged, akkor könnyen lehet, hogy a stílusodon és a munkamódszereiden kellene változtatni, hogy elviselhetőbb legyen a veled való munka.

“Nem jut eszembe semmi értelmes, így tuti nem fog működni.”

Ne legyél pesszimista, gondolj inkább arra, hogy miket kellene tenned annak érdekében, hogy pozitív eredményeket érj el. Aki nagy karriert szeretne nem fogja feladni a munka felénél, hanem utánajár, hogyan tudna hatékonyan dolgozni. Nem szabad elkeseredni, ha az első próbálkozásoknál nem érsz célt. Jusson eszedbe, hogy Thomas Edison is körülbelül 10.000 sikertelen kísérlet után jutott el odáig, hogy létrehozza az izzót. Miért ne próbálhatnánk újra, és újra és újra a dolgokat? Elképzelhető, hogy csak te látod rossznak a munkádat, mások viszont szuper klassznak gondolják.