Ez a 16 kép bepillantást enged az amerikaiak hálószobáiba!
Ahány ember, annyi szokás! Mindannyian ismerjük a mondást! Ha pedig egy másik nemzet szokásait, hétköznapjait vesszük górcső alá, egészen meglepő dolgokra bukkanhatunk.
Az amerikai származású fotós Barbara Peacock mindig valami kevésbé szokványos projekten töri a fejét, most azt eszelte ki, hogy bepillantást kér különböző amerikai emberek/családok hálószobájába, de nem úgy, ahogy azt mi gondoljuk.
A fotós az emberek szokásaira és körülményeire volt kíváncsi, az emberi sorsokat volt hivatott bemutatni egy helységen és annak ‘lakóinak’ egy röpke pillanatban megörökített cselekménye alapján.
Legújabb projektjével az amerikaiak egyéniségének bonyolultságát kívánta megragadni, ami a képek láttan remekül sikerült neki.
Útközben a legkülönösebb szerzeményekkel került kapcsolatba, a mélyen vallásosoktól, a legkonzervatívabb családokon keresztül, a leglazább emberekig bezárólag sokmindenkivel találkozott. Ez adja meg képei sava borsát, hisz fotói szavak nélkül képesek a legbensőségesebb dolgokat is kifejezni.
- Nyugalom a vadnyugaton
2. Kishíján kettesben
3. Egy öreg lakóautó rozsdás falai mögött
4. Hippi életérzés
5. Amikor nem csak a magánynak van valaki kiszolgáltatva
6. Legénylakás mélyén
7. Plüsskedvencekkel igaz csak az álom
8. A garzon határai
9. Fejedelmi gyerekszobában, mint egy hercegnő
10. Mindenki egy kupacon
11. Isten felé fordulva
12. A kamaszodás káosza
13. Nagyvárosi lustálkodás
14. Reggeli mélázás
15. Idegen ágyban
16. Egy igaz baráttal
Te hagynád, hogy egy idegen lefotózzon a saját hálószobádban?
Kíváncsian várjuk válaszod!