Meghalt Baló György

Sajnálatos módon a televíziózás egyik atyja, név szerint Baló György életének 71. évében eltávozott az élők sorából. – írja a hírado.hu. A férfi a Magyar Televízió volt kulturális igazgatója volt, ezen kívül műsorvezető, szerkesztő, valamint Pulitzer- és Prima Primissima-díjas újságíró is volt. Több műsort is vezetett például, a Híradót, az Aktuálist, a Zárórát, A Hetet, Az Estét, a Szólás Szabadságát és a Magyarul Balóval-t is.

Baló egy négy évvel ezelőtti interjúban úgy nyilatkozott, hogyha lenne lehetősége, akkor biztos nem a média világában helyezkedne el, mert úgy érzi, hogy már egyáltalán nincs független sajtó. Úgy gondolja, hogy a pártatlan és különálló közmédia, valamint a civil társadalom nem lehet meg egymás nélkül. Az egyikhez mindenképpen kell a másik, hogy igazi demokrácia alakulhasson ki.

Baló életének nagy részét a médiában töltötte, de nemcsak, amiatt, mert szülei is ebben a szakmában dolgoztak, hanem mert rossz volt matematikából. Apja megszállottan a tényekre koncentrált, semmi más nem volt neki fontos csak az. Györgyöt 1989 és 90 között megválasztották az MTV 2 csatorna igazgatójává, ezt követően pedig főszerkesztői pozíciót tölthetett be a Napzártában. 1997-2000-ig a TV3 vezérigazgatója lett, sőt saját műsort is kapott melynek “Itt az Esti gyors” volt a neve.

2006-ban, amikor a tévészékház ostroma zajlott, pont egyenes élő adásban volt Navracsics Tiborral és Juhász Ferenccel. A műsorban természetesen arról is beszámoltak, hogy mi történik kint a Szabadság téren.

Annak ellenére, hogy többnyire műsorvezetőként láthatta a nagyérdemű közönség, mindig is szerkesztőnek tartotta magát. Egyszer azt mondta, hogy a műsorvezetés számára csak egy másodlagos dolog volt az életében. Ám hamar rájött, hogy egy szerkesztőt nem tisztelnek annyira, mint aki a stúdióban ül a kamerák előtt. Tapasztalatai alapján, ha egy szerkesztő szeretett volna valamit, az nem volt fontos, viszont, ha a műsorvezető kért valamit annak mindent meg kellett tenni.

2012-ben úgy határozott, hogy elhagyja az MTV-t, mert szinte semmilyen feladatot nem bíztak rá. 2015-ben az RTL Klubon láthattuk feltűnni a Magyarul Balóval című műsorban.

Baló sosem beszélt a magánéletéről, de azt tudták, hogy Morvai Krisztina Európai parlamenti képviselő férje volt egészen 2011-ig.

Baló egyébként 2019 januárjában kérvényezte, hogy függesszék fel a műsorát, amit azzal indokolt, hogy pihenésre van szüksége, és nem ártana néhány orvosi kezelésre is ellátogatnia.

György hatalmas tiszteletnek örvendett a szakmájában, rengetegen szerették őt. Elmondása szerint fogalma sincs arról, hogy mitől lesz valaki jó televíziós, hogy igazából azt sem tudja, hogy meg lehet-e tanulni. Az emberek vagy elhiszik azt, amit mond vagy nem hiszik el. Ez ilyen egyszerű.

Nyugodjon békében, és részvétünk az egész családnak! Egy csodálatos ember távozott az élők közül!