19 lány, akik teljes mértékben a fodrászuk elképzelésére támaszkodtak

Egy brit felmérés alapján, csak a nők fele bízik meg annyira a fodrászában, hogy teljes mértékben ráhagyja a frizurakészítést. Azért szerencsére vannak olyan bátor alanyok, akik beülnek a székbe és csak annyit mond a fodrászának: Lepj meg! És ez jól sült, ahogy a lejjebb található képek is mutatják.

1.

Beültem a székbe, majd mondtam a fodrásznak : Csinálj, amit akarsz! Eleinte izgultam, de bámulatos lett a végeredmény.

2. Szinte az összes árnyalatot kipróbáltam már.

3. 4 év alatt, először döntöttem úgy, hogy radikális változásra van szükségem.

4. Azt mondták, sokkal normálisabban néznék ki rövid hajjal…igazuk lett.

5. A főnököm és a párom is rábólintott arra, hogy azt csináltatok a hajammal, amit akarok.

6. Egyszerűen szerelmes vagyok ebbe a színbe.

7. Mindig is ki akartam próbálni a rövid hajat.

8. Majdnem 5 éven át növesztettem a hajam, amikor elhatároztam, hogy nekem rövid kell. Azóta se bántam meg a döntést.

9. Nos, elmondhatom, ma már igazi szívtipró vagyok.

10. Bár szokatlan egy szín, de a bakancslistámon szerepelt.

11. A fodrászom javasolta az ezüstöt. Kicsit ódzkodtam tőle, de egyszerűen imádom. Nagyon magabiztosnak érzem magam tőle.

12. A vendégem még sosem volt barna. Meglepően jól áll neki.

13. 10 éve hosszú a hajam, majd fodrászt váltottam, aki javasolta a rövidet. Egyiket döntésemet sem bántam meg.

14. Az új fodrászom javasolta, hagyjam abba a hajam festését, mert egyszerűen gyönyörű ősz hajam van. Igaza volt.

15. Én is kipróbáltam a város új fodrászát. Zseniális keze van.

16. Egyszerűen tudtam, hogy valami változásra van szükségem. A fodrászomra teljesen rábíztam magam. Csodát alkotott.

17. Hajvágás előtt és után. Szenzációs a különbség.

18. Imádom az új színt.

19. 4 évig szőke voltam, míg végül elhatároztam, hogy visszaváltok barnára. Mindenki szerint jobb az eredeti színem.