Gyuri bácsit, a bükki füvesembert!

A füvesembert, Gyuri bácsit minden magyar ismeri, vagy legalább már egyszer hallott róla és az ő dicséretes munkásságáról.

Nem rég hatalmas megtiszteltetés érte Gyuri bácsit, lovagkereszttel tüntették ki nemzeti ünnepünkön, március 15-én.

Több ember kapott hasonló kitüntetést, akik között ott volt ő is, a népi gyógyászat egyik legkiemelkedőbb alakja, akit valaha is ismertünk.

Több évtizedes munkássága eredményeként A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta Szabó Györgynek, mindenki Gyuri bácsijának.

Ezzel ismerve el a bükki füvesember több évtizedes munkáját, mellyel a magyar lakosság egészségének megőrzését, a hazai gyógynövényipar fellendítését, a népi gyógyászati örökség közkinccsé tételét szolgálta.

A népgyógyászat és Szabó György neve mára elválaszthatatlanul összeforrott, hiszen a bükki füvesember több évtizede dolgozik azért, hogy segítse a kiegészítő gyógymódok iránt nyitott embereket.

Gyerekkora óta jó ismerője és gyűjtője a gyógynövényeknek, az egyedi receptúrái alapján összeállított gyógyteái számtalan betegségre nyújtanak enyhülést. Könyveivel, előadásaival is sokat tett azért, a természetes gyógymódok iránt érdeklődők hiteles forrásból szerezhessenek információkat. Fontos szerepet töltött be a magyar gyógynövényipar megerősítésében.

Gyuri bácsi tevékenységét már korábban is számos díjjal elismerték: 2011-ben a Károly Róbert Főiskola tiszteletbeli főiskolai tanári címet adományozott neki, 2012-ben életműve elismeréseként megkapta a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége által létrehozott Természetgyógyászatért díjat, 2013-ban pedig a Fleischmann Rudolf Díjat, valamint a rangos Magyar Örökség Díjat. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Prima Díj közönségdíját, 2015-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért díját, 2016-ban pedig a Magyar Konyha Termelői Díját vehette át. 2015-ben a Milánói Világkiállításon lányával, Lopes-Szabó Zsuzsával együtt képviselte hazánkat.- írja a sokszinuvidek.24.hu.

Kitüntetéséhez gratulálunk mi is és további hosszú, sikeres és eredményes munkát és éveket kívánunk még neki!