Ez a 15 évig megláncolt kutya most szabadon élvezheti hátralévő életét

A szívmelengető pillanat egy kutyáról, aki 15 évet töltött el egy kutyaólhoz láncolva; a legelső alkalom, hogy szabad lehet, miután a megmentők elvágták a nehéz láncot.

Amit Bear valaha is ismert, az az élet egy lánc végén a házán kívül Long Islanden. A tulajdonosai nem akartak kegyetlenek lenni, de azt állították, hogy abban a régimódi hiedelemben hittek, hogy egyes kutyák képesek kint élni, ha kölyökkoruk óta kint éltek láncon megkötve.

Szerencsére meggyőzték őket, hogy adják át nekik a kutyát, és most már Bear benti kutya, aki új otthont keres.

Bár ennek a keverék kutyának volt kutyaháza, de eléggé lepusztult volt, és nagyon kevés védelmet biztosított hidegebb időkben.

“Kaptunk egy hívást miszerint egy kutyának egy kutyaólra van szüksége.” – mondta Robert Misseri, a Guardians of Rescue alapítója. – “De amikor odaértünk, még ennél is rosszabb volt. Éppen akkor fedeztük fel, hogy a szegény kutya egész életét egy nehéz láncon töltötte. Egyből tudtuk, hogy tennünk kell valamit, hogy valami véltozást hozzunk a kutya életében, és így is tettünk!”

A csoport minden télen azzal tölti idejét, hogy szalmát, és megfelelőbb kutyaházat biztosítson ezeknek a szegény, megláncolt állatoknak. Ha a gazdák nem hajlandóak arra, hogy megfelelőbb helyet biztosítsanak kutyáiknak, a csoport tagjai mindent megtesznek azért, hogy meggyőzzék a tulajdonosokat, hogy mondjanak le kutyáikról, hogy egy minőségibb életet élvezhessenek, amelyet mindannyian megérdemelnek. Az önkéntesek nem mindig sikeresek, de ezúttal azok voltak.

“Volt már benti házikedvencük, és amikor Bear kölyökként hozzájuk került, kirakták házőrzőnek.”  – magyarázta Misseri. “De helyesen döntöttek, hogy átadták nekünk Bear-t, és most olyan dolgokba van része, amelyeket még soha nem látott, így a hátralévő idejében ez egy igazán különleges ajándék.”

Bear nagyon barátságos és hihetetlenül hálás volt, hogy megmentették!

Sok megláncolt kutyával találkoztunk már, és sokszor nem tudsz hozzájuk közeledni, mert annyira ingerültté válnak a kikötés miatt. De itt nem ez volt a helyzet” – mondta Misseri. “Amikor megérkeztünk, a farkát csóválta, üdvözölt minket. Nagyon jó az emberekkel.”

Egyelőre Bear a Save-A-Pet Animal Rescue-nál van elhelyezve, csak néhány mérföldre a régi otthonától. Mivel már egy idős kutyus, úgy vélik, hogy a legjobb helye egy idősebb vagy alacsonyabb energiaigényű embernél lenne. Reméljük Bear hamar boldog otthonra talál!

Amellett, hogy kinti kutyáknak segítenek, az önkéntesek mindent megtesznek a szabadtéri macskákért és a hajléktalan veteránokért, akik nem tudnak menedékhelyre menni, mert van háziállatuk. Milyen nagyszerű csoport!

Oszd meg ezt a nagyszerű történetet másokkal is!