A gyászoló anya kért egy égi jelet a fia sírjánál… Ami ezután történik, könnyek nélkül nem lehet kibírni

Egy édesanya könnyekbe tört ki, amikor egy “jelet” kért kisfiától, a halála évfordulóján – és később meg is kapta a fia sírjánál.

Marie Robinson (45) 2014. április 1-jén elvesztette kisfiát, Jack-et.

Jack-et agydaganattal diagnosztizálták ugyanabban az évben, januárban. Négy éves volt csak, amikor meghalt, hátrahagyva ikertestvérét, Liam-ot, és 3 lánytestvérét.

Marie-nak nehéz hete volt, hiszen fia távozásának 3. évfordulója közeledett.

Az évforduló napján az anya egy “jelet” kért.

Marie így nyilatkozott: “Szombat reggel beültem a kocsiba, és ezt mondtam, ‘Jack, kérlek adj anyának egy jelet’ aztán azt gondoltam, hogy munka után egyből a temetőbe megyek.

“Egykor befejeztem a munkát, és kimentem a sírjához. Nagyon elérzékenyültem; a fűben ültem Jack mellett.”

“Majd egy vörösbegy repülgetett körülöttem, végül a lábamon landolt – egyáltalán nem tűnt félősnek.”

“Aztán a közeli sírkőre repült, így elővettem a telefonomat, hogy felvegyem, majd a kezemre szállt.”

“Folyton rám nézett, egyenesen az arcomba, majd a vállamra szállt, és párszor meg is kopogtatott csőrével.”

Történetét megosztotta a Facebook-on is: “Nem hiszem el, ami történt! Eljöttem a drága kisfiam sírjához, leültem a fűbe és ez történt!”

“Nagyon sírtam… ezt egy jelként vettem Jack-től.”

A vörösbegyet gyakran említik lelki közösségekben, mint szimbólum, miszerint szeretteink köztünk vannak.

A Spirituális Központ honlapja szerint: “A madár egy látogató, és úgy kell értékelni, mint ha egy kedves látogató ajándékot hozna; egy ajándék neked.”

“Ha egy közeli hozzátartozó eltávozik, talán azt mutatja, hogy fentről figyel téged, vagy csak azt akarják tudatni, hogy még mindig szeretnek.”