Egy életlecke egy 75 éves bácsitól, aki a szupermarketbe ment bevásárolni!
Egy életlecke egy 75 éves bácsitól, aki a szupermarketbe ment bevásárolni!
Épp az esti bevásárlást intéztem a közeli szupermarketben, mikor megakadt a szemem egy idős bácsin. Szemében nagy fájdalom ült. Eltoltam a kosaram mellette, gondoltam szól, ha segítségre van szüksége, de nem tette. Mikor elértem a polcok végére, a lelkiismeretem megszólalt, és nem tudtam otthagyni. Így visszamentem, és megkérdeztem, hogy van-e szüksége segítségre.
Ekkor azonnal könnycseppek gurultak le a napbarnított arcán.
– Vastagbélrákom van, és sajnos nem mindig érzem, hogy odalent mi történik, így sajnos megesett a baj – mondta. Éreztem, hogy segítséget kell hívnom, szerencsére akadt is egy rendes alkalmazott, aki kisegítette a bácsit a mosdóba, majd hoztunk neki tiszta alsónadrágot az üzletből. Mikor távozni akart, a pénztárnál ki akarta fizetni a ruhákat, de az üzletvezető ott várta, és egy fillért sem vett el tőle, azt mondta, hogy örültek, hogy segíthettek.
A bácsi megköszönte az emberek nagylelkűségét, és elmondta, hogy 50 évig dolgozott, mégis a mai napig úgy érezte, hogy senki sem törődik vele. Sokan sírtak, én is, majd megosztottam vele az én aggályaimat, félelmeimet is az élettel kapcsolatosan. Ő türelmesen végighallgatott, és megnyugtatott, mondván, hogy minden rendbe jön, ne aggódjak semmi miatt. Majd megköszönve még egyszer a segítséget, elindult haza, mert várta a nálánál még súlyosabb beteg felesége, akit gondoznia kell.
Számomra az este legnagyobb tanulsága, ajándéka az volt, hogy segítettem az idős bácsin, és cserébe embernek érezhettem magam.
Higgyétek el, segíteni jó!
