A legextrémebb tradicionális testmódosítások

Még ma is több olyan, számunkra bizarr és nehezen megérthető női testmódosítás létezik, melyek hagyománynak számítanak egyes népeknél. A mellvasalástól kezdve, a lábelkötésen át a szájlyukasztásig sok megdöbbentő testmódosítás létezik, melyeket leginkább kisebb, olykor elzártan élő népcsoportoknál, törzseknél figyelhetünk meg. Vannak köztük olyanok amelyek napjainkban már eltűnőben vannak és egyre kevesebb nő viseli magán a sokszor nagy fájdalommal járó testmódosítás megdöbbentő nyomait, ám több ilyen extrém hagyomány még ma sem tűnt el.

Ajaktányér

Egyes afrikai (Surma, Mursi, Makonde) és dél-amerikai (Botocudo) törzsekhez tartozó nők ajaktányért viselnek az alsó vagy a felső, esetleg mindkét ajkukban. A lányoknak általában a pubertáskor kezdetén helyezik be az első tányért. Az eljárás során, ajkukon metszést ejtenek és egy körülbelül két centiméter átmérőjű, fából készült pecket illesztenek be. Néhány hét után, mikor a seb begyógyult, nagyobbra cserélik, mindez így folytatódik tovább az első, agyagból készült tányér behelyezéséig. A legtöbben 10 centiméter átmérőjű tányért viselnek, de előfordul 20-25 centiméteres is.

Lábelkötés

A lábelkötés egy számunkra teljesen felfoghatatlan szokás volt Kínában körülbelül ezer évig. Fiatal lányoknak, általában 6 éves korukban, erősen bekötötték a lábfejüket, úgy hogy az ne nőhessen tovább. Körülbelül egy éven belül a lábfej eltört és deformálódott. A nő lábfeje nem nőhetett 10-15 centinél hosszabbra, és kicsi maradt felnőttkorára is. Ugyanakkor nagyobb veszély volt, hogy fertőzés vagy paralízis keletkezzen. A lábelkötés először Észak-Kínában terjedt el, a gazdagok között. Egy gazdag nőnek nem kellett dolgoznia a termőföldeken, így elkötötték a lábát és előidézték hogy nem is bírt dolgozni. A megkötött láb ezért a gazdagságot jelentette. A szokás lassan elterjedt az összes társadalmi szinten, kivéve a legszegényebbek között, ahol szükséges volt, hogy a nők is dolgozzanak a megélhetésért. A 10. században jött divatba, és kb. mostanra halt ki az utolsó generáció, aki élete végéig törpelábakon tipegett.

Mellvasalás

A mellvasalás szokása egyidős Kamerunnal: a női csonkításnak ezen a formáján a kameruni lányok 24 százaléka esik át, és az esetek 58 százalékában a családtagok, főként az anyák végzik el a brutális rituálét. Számunkra furcsának, sőt megdöbbentőnek tűnhet, de ez a kameruni hagyomány elvileg – legalábbis az ott élők szerint – a fiatal lányok érdekét szolgálja. Az anyák a fiatal lányok mellének “eltüntetésével” akarják elérni, hogy a gyermekük ne legyen vonzó a férfiak szemében, ne erőszakolják meg, ne essen teherbe, és fejezze be az iskolát.

A beavatkozáshoz búzaőrlésre szolgáló faeszközt, de olykor egy egyszerű lapos követ használnak, a lényeg, hogy forró legyen és égessen, ez a borzalmas eljárás pedig akár hónapokig is eltarthat. Bár a szülők valószínűleg tényleg azt hiszik, hogy ezzel csak jót tesznek gyermekükkel, arra azonban nem gondolnak, hogy a mellvasalás a fájdalom és a lelki trauma mellett rengeteg egészségi problémát is okozhat a lányoknak. A mellvasalásnak két, különböző hatása is lehet a női mellre. Egyrészt jelentősen és maradandóan csökkentheti a méretet, a lány mellkasa lapos marad. De a mellszövet elpusztításával a mell egy zsák zsírrá is válhat, elveszítve izomzatát és formáját. A külső deformitáson túl pedig tályogokat, cisztákat, különböző fertőzéseket okozhat, esetenként pedig rákot is előidézhet.