Melyik napon születtél? Ebben a tevékenységben találod meg a lelki nyugalmadat

Bármilyen sűrű is az életed, fontos, hogy szakíts időt arra, hogy egy kicsit kikapcsolódj és feltöltődj. Egy pihentető alvás mellett időnként az aktív tevékenységek is hozzásegíthetnek ahhoz, hogy megtaláld a lelki békédet. Téged mi nyugtat meg teljesen? Eltalálja a horoszkópod, mitől simulnak ki az idegeid?

Kos

A Kosok nagyon aktívak, nem szeretnek sokáig egy helyben ülni, vagy hosszasan töprengeni, inkább a tettek emberei.

Éppen ezért, ha ki akarnak kapcsolni, fontos, hogy valami olyasmivel foglalkozzanak, ami leköti őket szellemileg és fizikailag is.

Mivel sokszor agyban jobban elfáradnak, ám a testi energiáikat nem tudják levezetni, ezért például a rendszeres futás, kocogás csodákat tehet velük, megszabadulhatnak a stressztől, kicsit kikapcsolhatják állandóan zakatoló agyukat, és újra feltöltődhetnek.

Ha eddig még nem tetted, érdemes egy próbát tenni a kocogással – zenére még jobban fog menni!

Bika

A Bikák nagyon kitartóak és nagy önkontrollal is rendelkeznek, ugyanakkor szeretik látni, ha a munkájuknak van eredménye, ha egy kép összeáll.

Az olyan csendes, nagy odafigyelést igénylő feladatok, mint például egy kirakó összerakása, maximálisan kielégítik a Bikák alkotó tevékenységét, ugyanakkor kicsit el is vonulhatnak vele a világtól.

Mivel azt nem szeretik, ha úgy érzik, hogy csak az időt vesztegetik, de valójában nem csinálnak semmit, fontos, hogy a tevékenységnek látszata is legyen.

Ezért aztán a bonyolult, akár falra is kirakható kirakók nagy örömet okozhatnak nekik.

Ikrek

Ahogyan az Ikrek személyiségjegyei, vagy éppen a hangulatuk is egyik pillanatról a másikra megváltozhat, úgy szeretik maguk körül is a változást.

Az Ikrek számára az átalakítás jelent teljes lelki feltöltődést, legyen szó a külső megváltoztatásáról egy új frizurával, vagy akár a lakás átrendezéséről.

Imádnak ilyesmiket tervezni és kivitelezni is, jó érzékkel választják meg, mihez mi illik, és a változásból még hosszú ideig energiát merítenek.

Ha lehetőséget kapnak arra, hogy valamit új megvilágításba helyezzenek, az Ikrek azonnal elemében érzi magát.

Rák

A család központú Rákoknak első az otthon melege, ezért a családdal közösen töltött események tudják őket kikapcsolni és feltölteni.

Legyen szó csendes összebújásról a kanapén, vagy gyerekzsivajtól hangos kerti partiról, ha a Rákok a szeretteik körében vannak, máris nyugodtabbnak érzik magukat.

Éppen ilyen okból ha egy hasonló eseményt szerveznek, vagy egy szerettüknek segíthetnek, esetleg meglepetést szerveznek neki, szintén úgy érezhetik, hogy szinte csordultig telnek energiával.

Egy nagyobb családi esemény akár hetekre is feltöltheti a Rákokat testileg és szellemileg is.

 Oroszlán

Az Oroszlánok a hangos, néha kissé erőteljes felszín alatt igazi érzékeny lelkű kiscicák, akiknek szükségük van arra, hogy időnként egy kicsit befelé is forduljanak, magukra és a gondolataikra figyeljenek, rendszerezzék a világ dolgait.

Számukra a legkiválóbb kikapcsolódás a zenehallgatás, amibe teljesen bele tudnak feledkezni.

Ha szomorúak, akár sírni is képesek egy-egy dalon, ami segít feloldani az elfojtott stresszt, ha pedig jó kedvűek, teli torokból énekelhetnek.

A zenehallgatás mindenképpen segít a számukra, hogy feldolgozzák az érzelmeiket, és újra egyensúlyba kerüljenek.

Szűz

A Szüzek az aprólékos, kidolgozott munkában képesek elmerülni, így az sem ritka közöttük, hogy valaki feldúltságában takarítani kezd.

Mivel szeretik, ha minden a helyére kerül, ha minden újra átláthatóvá válik, sokszor azzal vezetik le a stresszt, hogy legalább a környezetüket rendbe rakják.

Miközben pedig a külső világ megszépül és rendezetté válik, azon kaphatják magukat, hogy a lelkükben is helyre áll a rend, mintha megszabadulnának a stressztől, és azt is sikerül kitalálniuk, hogy hogyan léphetnek túl a problémákon.

Mérleg

A Mérlegek alapvetően szeretik a társaságot, azt, ha van közönségük, a harmónia azonban fontos számukra, ezért időről időre szükségük van arra, hogy egy kicsit elvonuljanak és magukban legyenek.

A legpihentetőbb számukra valamilyen csendes tevékenység, például egy jó könyv olvasása, aminek hatására szinte kiszakadnak a világból, olyan, mintha egy másik dimenzióba kerülnének, ahonnan feltöltődve és kipihenten térnek vissza.

Ha egy puha takaró, egy kényelmes kanapé, egy csésze gőzölgő tea és esetleg egy doromboló macska is jár az olvasás mellé, akkor tényleg minden vágyuk teljesül.

Skorpió

A Skorpiókban nagyon sok a szenvedély, amit nem mindig tudnak megélni vagy levezetni, és ha mindez felgyülemlik, az nagyon sok stresszt okozhat náluk.

Éppen ezért valamiféle alkotó tevékenységben, írásban, festésben, zenében találhatják meg azt a kifejezésmódot, amire szükségük van, hogy egyáltalán meg tudják fogalmazni az érzelmeiket, ezzel pedig rendet tegyenek a lelkükben, rátaláljanak a belső békéjükre.

Miközben alkot, egy Skorpió számára a világ ismét békés hellyé válik, ahol van helye az érzelmeinek, és ahol nem kell minden energiáját abban ölnie, hogy elfojtsa őket.

Nyilas

Nem feltétlenül egy rohanós, hétköznap reggeli rántotta összedobására gondolunk, de ha van rá idejük, és ha megadhatják a módját, a Nyilasok a konyhában érzik a legjobban magukat.

Főzés közben teljesen az elemükbe jönnek, mivel imádnak újdonságokat kipróbálni, szeretik, hogy szabad kezet kapnak.

A főzés számukra egyszerre játék és alkotás, az pedig külön örömmel tölti el a barátságos Nyilasokat, hogy az eredményt meg is oszthatják másokkal.

Így, miközben a legjobb fogásaikat alkotják meg, a Nyilasok minden gondjukról hajlandóak elfeledkezni.

Bak

A Bakok szeretik a szépséget, ugyanakkor türelmesek és kitartóak is, akik nem kapkodnak, képesek órákig is bíbelődni valamivel, még akkor is, ha tudják, hogy ennek eredménye csak sokkal később lehet.

Éppen ezért például a kertészkedés számukra tökéletes kikapcsolódást jelent, imádják a virágok látványát, a frissen nyírt fű illatát, vagy egyszerűen csak figyelni, ahogy a gondoskodásuk gyümölcse lassan, napról napra haladva beérik.

Akár nagy kertet gondoznak, akár csak egy balkonládát tartanak rendben, a kertészkedés segít megtalálni a Bakoknak a lelki békéjüket.

Vízöntő

A Vízöntők számára fontos a mozgás, az, hogy letudják vezetni az energiáikat, mindehhez pedig általában a művészetek iránti érzékenység és fogékonyság társul, így a zene sem áll messze tőlük.

A mozgásigény pedig jó ritmusérzékkel társítva megteremti a tökéletes táncost: akár egy menő klubbról, akár csak a saját nappalijukról van szó, a Vízöntők remekül érzik magukat, ha kedvenc számaikra táncolhatnak, ezzel is kiengedve magukból a stresszt, és utat engedve az érzelmeiknek.

Mivel a tánc rengeteg boldogsághormont is felszabadít, nem kétséges, hogy számukra ez az egyik legjobb módja annak, hogy visszabillenjenek az egyensúlyba.

Halak

A Halak eleve hajlamosabbak a befelé figyelésre és a lelkizésre, ezért nekik olyan tevékenységet kell találniuk a lelki egyensúly megtalálásához, ami ennek a befelé figyelésnek keretet és partot ad.

A meditáció vagy a jóga segít nekik, hogy azokra a területekre irányítsák a figyelmüket, ahol igazán szükség van rájuk, és minél gyorsabban tudjanak dolgozni az egyensúly helyreállításáért és a regenerálódásért.

Ha sikerül a gondolataikat célzottan kezelni, és nem hagyni, hogy csak szabadon csapongjanak, az mindenképpen nagy megkönnyebbülést jelent nekik.