Fánkhomlok, facekini, szemékszer – 5 bizarr szépségtrend az elmúlt időszakból

Amióta létezik a szépség fogalma, mi nők megszenvedünk érte. Vagy azért, hogy minél jobban megközelítsük az éppen aktuális nőideált, vagy ellenkezőleg, hogy minél inkább kihangsúlyozzuk különcségünket. Ennek a két, látszólag ellentétes, de valahol nagyon is hasonló vágyunknak már megszokott eredményei az orrkisebbítő, mellnagyobbító műtétek, a tetoválás és a piercing.

De a szépségtrendek folyton változnak, a plasztikai műtétek egyre merészebbek, az extrém pedig pont azért extrém, mert egy lapáttal rátesz az addigi ötletekre. Most lássuk azokat a testmódosításokat és hóbortokat, amik kicsivel több lapáttal tettek rá az eddigi trendekre…

Be my Cinderella – A stiletto műtét

Ha például úgy döntesz, hogy az elkövetkező 50-60 évben magassarkúban szeretnél dolgozni, zuhanyozni és maratont futni, ezzel a műtétsorozattal a lábaidat hozzáalakíthatod a cipő formájához. A beavatkozás során kivesznek egy-egy ujjpercet a magassarkú szandiból kikandikáló lábujjak horrorját kiküszöbölendő, majd kicsit lecsiszolnak a kisujjból és alapvetően az egész lábfejből, hogy keskenyebb legyen, végül pedig a hasadból zsírt vesznek le (két légy egy csapásra, megéri), amit a talppárnába fecskendeznek a magassarkú okozta fájdalom csökkentésére.

Döntésedben az se akadályozzon meg, hogy szeretnél még életedben hegyet mászni vagy kertészkedni, mert van olyan cipőmárka, ami még a kerti munkához is tervez magassarkút, hogy minden nő trendin tolhassa a talicskát.

Színes-szőrös (szagos?!) őrület

Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy nem kell többé hónaljborotválással szenvedned. A rossz, hogy akkor leszel csak igazán trendi, ha befested a szőriket, lehetőleg valamilyen feltűnő, neon színre. A divat ugyanis a végletes pólusok váltakozása. Ha eddig a sima hónalj volt a menő, most csináljuk pont az ellenkezőjét, és ordítsuk bele a világba, hogy van hónaljszőrünk! (Mondjuk a hideg beköszöntével csak mi tudhatunk lázadásunkról.) A színes hónalj elterjesztője amúgy állítólag Madonna, de több híresség is hippiskedett már kivágott felsőben, hónaljszőrrel.

Bizarr napvédelem

Ha nagyon sok The Walking Deadet néztünk, nem biztos, hogy ajánlott napfényre mennünk, mert lehet, hogy szívrohamot kapunk. A mono-, bi- és tankini után ugyanis itt a strandok leghorrorisztikusabb jelensége, a facekini. Azon kívül, hogy a símaszkszerű izé egyedülállóan bizarr külsőt kölcsönöz viselőjének, és a sarki bankba is lehetetlen lenne bemenni vele, elméletileg nap elleni védelemre való. Ha ráguglizunk, láthatjuk, mennyi követője lett (egész zombicsaládok is akadnak).

A facekini-járvány egyelőre Ázsiában ütötte fel fejét, de egyre terjed, és nem kizárt, hogy az USA-t és Kanadát is megfertőzi. Csak reménykedhetünk, hogy hozzánk nem fog elérni, és megússzuk a Balcsin facekinizők nélkül.

Milyen formás fánkfejed van!

Bevallom, nem tudom visszafejteni azt a Japánban elterjedt felfogást, hogy „a fánkhomlok szexi”.

Az eljárás a következő: befizetsz csillió jent, amiért cserébe valamilyen sós löttyöt fecskendeznek a homlokodba, aztán középen benyomják, így fánk alakot vesz fel, és biztos nagyon egészséges is. Ezért cserébe 6-24 óráig vígan fánkfejeskedhetsz, majd a homlokdísz felszívódik.

A fánk alakú homloktumort a kanadaiak találták ki, de Japánban terjedt el, ahogy a legtöbb bizarr divat- és szépségtrend is. De hát nekik van igazuk, legyünk nyitottak és merjünk újítani, nem?!

Szemékszer

Ez annyira durva, hogy nem nagyon tudtam odanézni, miközben olvastam róla.

Amit ájulás nélkül át tudtam futni kb. 10 másodperc alatt, aszerint a szemszépülni vágyók – szintén a Japánok – platina ékszert ültetnek a szemükbe (aucs!), mégpedig annak a külső hártyájába (jauu!). Tovább nem olvastam, de a képek szerint még kilógó izéket is akasztanak rá (ííí!), mintha egy könnycsepp lenne, ami az én arcomon természetes módon jelenik meg, ha tovább nézem azt a honlapot.