Az 5 gyerekes anyát kicsúfolják a strandon, de most mindenki őt éljenzi azért, amit tett.

A 33 éves anyuka, Tenis, úgy döntött, hogy 13 év után először ismét kimegy a strandra napozni egy jót. A bikini hordása minden nőnek gondot okozhat, különösen egy ötgyerekes anyának, de Tanis úgy gondolta, megérdemli ezt a pihenőnapot.

A nap, ami gyönyörűnek ígérkezett, szörnyű lett és Tanis sírva hagyta el a strandot. Tanis feltett egy képet szöveggel együtt a netre, s a történetet olyan jól írta le, hogy ezt mindenkinek el kell olvasnia.

“Ez egy nyílt levél, melyet annak a két fiúnak és lánynak írok, akik egyik nap munka helyett kijöttek az Alberta strandra sörözni és úszni.

Sajnálom, hogy 13 év utáni először  ki mertem ülni napozni a szabad strandon, s ez ennyire undorító látvány volt számotokra. Sajnálom, hogy a hasam nem lapos. Sajnálom, hogy tele van terhességi csíkokkal.

Sajnálom, hogy a hasam kihordott, táplált, védelmezett és világra hozott ÖT gyönyörű, egészséges, okos és fantasztikus gyereket. Sajnálom, hogy a 33 éves, 56 kilós testem annyira undorított titeket, hogy nektek muszáj volt rá mutogatni, kinevetni és úgy tenni mintha bele akarnátok rúgni.

De tudnotok kell, hogy mikor a fiatal “tökéletes” testetekre néztem, az jutott az eszembe, vajon ezek a testek milyen bravúrokat értek eddig el?

Azt is tudnotok kell, a strandon úgy tettem, mintha nem is hallanám a gúnyolódásotokat, mintha nem is érdekelne. De hazafelé menet végig sírtam az autóban. Köszönöm, hogy tönkretettétek a napomat. A hozzátok hasonló emberek teszik ezt a világot egy szörnyű hellyé.

Sajnálom azt a nőt, aki majd a gyereketeket hordja ki és akinek undorító lesz a teste a szemetekben a terhesség miatt, mialatt egy gyönyörű folyamaton megy keresztül. Remélem, egy nap rájöttök, hogy a sebhelyeimet nem szégyellni kell, hanem büszkének kell rá lenni.”

Nagyon büszkék vagyunk Tanisre, mert fel merte emelni a szavát azok ellen, akik ilyen csúnyán kigúnyolták. Senkinek nem szabad szégyellnie a testét és meg kellene próbálnunk kevesebbet ítélkezni egymás felett.

Ezt Ön is fontosnak tartja? Akkor kérjük, ossza meg ezt a cikket barátaival, hogy még többen olvashassák el Tanis őszinte levelét.