Lehull a lepel az iszonyú titokról: Alvó gyerekek a koldus nők ölében. DE MIÉRT ALSZANAK ÁLLANDÓAN??
Emlékszel még ezekre a dolgokra? Manapság már ezek nincsenek, és az új generáció sosem fogja tudni, milyen érzés ezeket csinálni. Pedig milyen jó is volt! 🙂
Számtalan szívszorító kép kering nap mint nap a hírportálokon, blogokon és közösségi oldalakon koldusokról, akiknek ölében egy kisbaba, vagy kisgyerek alszik.
Kevés ennél szomorúbb látvány van, s sokan nyilván épp a gyermek jelenléte miatt adnak alamizsnát a szegény anyának.
De van itt egy nagy kérdés:
Vajon miért alszik MINDIG a baba? A válasz egyszerre megdöbbentő és felháborító:
Az alábbi történetet egy blogíró osztotta meg az interneten:
A metróállomás közelében meghatározhatatlan korú nő ül a földön.
A haja kócos és koszos, fejét szomorúan lehajtja.
Előtte egy doboz, amelybe az emberek pénzt dobhatnak. Karjaiban egy két év körüli kisgyermek alszik mocskos ruhájában.
A látvány hatására sok ember azonnal kinyitja a pénztárcáját, mások pedig zavartan másfelé néznek, vagy – a tájékozottabbak – feldühödnek azon, hogy hiába is adnának nekik pénzt, az úgyis az őket erre ítélő helyi bűnözők markát üti.
Bármilyen szomorú a sorsuk, egyvalami mégis különös:
a nap bármely szakában megyünk is el előttük, a kicsi mindig alszik.
Mit is kaphat az asszony fizetségként?
Egy tál ételt és egy üveg erős alkoholt, talán…
Ekkor realizálódik minden: ez a gyerek sosem mocorog, sosem sír, csak alszik és alszik.
Mennyit alhat egy átlagos, két-három éves gyerek napközben?
Néhány órát, azt sem egyszerre, azt sem így.
Miért alszik mindig? – lépek oda hirtelen a koldusasszonyhoz, a kicsit bámulva.
A nő úgy tesz, mintha meg sem hallana.
Lesüti a szemeit és arcát elrejti kabátja gallérja mögé. Megismétlem a kérdést.
A nő felnéz, és azt motyogja: – Kopj le!
Miért alszik mindig?- kiabálom most már.
Valaki ráteszi a vállamra a kezét.
Egy öreg ember néz rám helytelenítően:
– Mit akar tőle? Nem látja, milyen nehéz a sorsa?
Kivesz némi aprót a zsebéből és a dobozba dobja, majd tovább megy.
Biztos vagyok benne, hogy jó pár embernek elmeséli majd, milyen lelketlen vagyok, amiért egy szerencsétlen nőt zaklatok a metró aluljárójában.
Másnap felhívom egy barátomat, aki Romániában nőtt fel és sosem járt iskolába.
Jártas a mélyszegénység, a maffia, a koldusok dolgaiban.
Elmeséli, hogyan használják fel a kisgyerekeket a különböző maffiacsoportok a kolduláshoz: vagy elrabolják, vagy “kibérlik” őket alkoholista családoktól.
– De miért alszanak mindig? – kérdezem.
A barátom tökéletes higgadtsággal válaszol:
– Mert heroint adnak nekik. Vagy vodkát. Hogy ne kiabáljanak.
Igen, jól olvasták: annak érdekében, hogy a kisgyerek ne jelentsen gondot az egész napos utcán üldögélés alatt, telepumpálják őt droggal, vagy tömény alkohollal. Természetesen egy gyerek szervezete nem képes egy ekkora sokkot kezelni, így a kicsik gyakran bele is halnak ebbe a kegyetlen módszerbe.
És most jön a legszörnyűbb: ha egy gyerek “munkaidő” alatt hal meg, a nő, aki gyakran anyja is a gyereknek nem mehet haza. Végig kell csinálnia a napot a halott gyerekkel a kezében.
Másnap megint elsétáltam az asszony előtt, hogy beszéljek vele.
Egy másik gyerek feküdt az ölében.
Kérdezni kezdtem arról, hová tűnt a másik baba.
Egy idő után eszemet vesztve kiabálni kezdtem vele.
A járókelők igyekeztek leállítani, míg végül a metrórendőrségre kísértek.
Itt tudtam meg, hogy ha a gyerek meghal, másnap – anélkül, hogy esélyt adnának az anyának a gyászra – ugyanúgy ki kell ülnie egy másik gyerekkel a kezében.
Ha tehát egy alvó gyereket látunk egy koldusnál, gondoljuk meg, adunk-e pénzt.
Mert ha soha senki nem adna, talán nem is választanák ezt a formáját a pénzkeresésnek az embertelen és kegyetlen bűnözőcsoportok, és akkor nem kellene kicsi gyerekeknek bedrogozva és leitatva meghalniuk.
