Ez a nő eldöntötte, hogy elvál. Amikor elolvasta férje levelét sírásba tört ki!

Egy nő nem érezte boldognak magát férje mellett. A férfi olyan levelet írt neki, ami mindent megváltoztatott.

A férjem olyan, mint egy angyal…legalábbis ami a munkáját illeti. Ennek ellenére szeretem, szeretem azt, hogy a karjai között biztonságban lehetek, megnyugvásra lelek.

Három év együttjárás és két év házasság után most kissé furcsának látom a kapcsolatunkat. Amiért annak idején beleszerettem, azok az érzések most megváltoztak.

Egy nagyon érzékeny és érzéki nő vagyok. Számomra nagyon fontos a romantika, a kedvesség, az odafigyelés. A férjem teljesen az ellentétem. Nem érzékeny, és a romantikára sem kapható. Mindezért elbizonytalanodtam az utóbbi időben.

Egy napon erőt gyűjtöttem, és közöltem vele, hogy el akarok válni.

– Miért? – kérdezte

– Mert megelégeltem! – válaszoltam.

Ő erre nem mondott semmit. Egész este egy szót sem szólt, úgy tűnt, hogy nagyon gondolkodik valamin. Egymás után gyújtott rá. Én csalódott voltam, nem értettem, hogy miért nem hajlandó bármit is mondani. Ha már nekem sem tudja elmondani azt, hogy mit érez, minek kell folytatni ezt az egészet.

Majd hirtelen azt kérdezte:

– Mit tehetnék azért, hogy meggondold magad?

Mélyen a szemébe néztetem, és halkan az feleltem:

– Na ez itt a kérdés… Ha tudod a választ, és képes leszel meggyőzni a szívemet, akkor meggondolom magam.

– Holnap megadom a választ – mondta csendesen.

Számomra az utolsó remény is elvesztett, mikor azt mondta, hogy majd holnap válaszol.

Másnap mikor felébredtem, nem volt mellettem. Az íróasztalon lapok voltak. Az egyiken ez állt:

„Drágám!

Mikor elrontod a számítógépen lévő szoftver programokat, akkor én vigyáznom kell az ujjaimra, hogy meg tudjam oldani a problémáidat, és megjavítsam a gépet. Mindig a munkahelyeden felejted a lakás kulcsait, én vigyáznom kell a lábaim épségére, hogy el tudjak menni az irodába, hogy elvegyem a kulcsokat, és be tudjunk menni a lakásunkba. Szeretsz utazni, de a nagyvárosokban mindig eltévedsz. Nekem vigyáznom kell a szemeimre, hogy megtaláljalak. Mindig gyomorgörcseid vannak, mikor kiderül, hogy a „legjobb barátnőd” érkezik hozzánk, ezért vigyáznom kell a tenyereimre, amelyeket ha ráteszem a hasadra, a nyugtalanság elillan. Szeretsz a számítógép előtt ülni, de nekem vigyáznom kell a szemeidre, hogy még idős korodba is észre tudd venni az ősz hajszálaidat. Mindig akarom fogni a kezed, mikor a tengerparton sétálunk, hogy te élvezhesd közben a napsütést és a langyos, lágy homokot.”

A szemeim megteltek könnyel, még a levelet is eláztatták, amely így folytatódott:

„Most, hogy tudod a válaszom, és ha boldog vagy, kérlek nyisd ki az ajtót, mert már egy ideje, hogy ott állok a reggelivel”.

A nevetés hirtelen tört ki belőlem. Gyorsan kinyitottam az ajtót, ő ott állt, a tálcán gyümölcsök, és omlett.

Ilyen az élet, ilyen a szerelem. Sokszor nem vesszük észre, hogy ott van közvetlen mellettünk. A szerelem pedig rengeteg formában felbukkanhat, és akár unalmas is lehet egy idő után. Viszont ott van, csak meg kell látni, és örülni kell neki, minden egyes percben.