Ezt soha nem akarták, hogy tudjad a horoszkópodról: csillagjegyek titkai

KOS

Olyan drámával teli helyzeteket teremt, amelyekben – hogy ő győzzön – igazolja a másik gyengeségét. A Kos mindig megpróbálja mások figyelmét magára irányítani, igényli, hogy elfogadják.

Játszmái sokszor előre nem láthatóak: megtalálja a másik gyengeégét, majd ezen keresztül mutatja meg tulajdon felsőbbrendűségét. Általában a vizes jegyek jobban állnak hozzá ehhez a magatartáshoz, és a föld jegyek is valamivel elfogadóbbak az ilyen „forrófejű” emberekkel. Gond lehet viszont más tűzjegyű emberekkel: Oroszlánok, Nyilasok általában összeütköznek a Kosokkal a mindennapokban

BIKA

A Bikákra igaz lehet, hogy egy-egy nehéz szituációban különféle élvezetek felé szaladnak. Mindent gyűjtenek, nemcsak tárgyakat, de szeretőket, emlékeket, pénzt. Ez fura lehet mások számára.

Sokszor menekül önkényeztető, vigasztaló helyzetekbe. Egyik jellemző viselkedése arról szól, hogy az időről-időre megjelenő változásra való vágyát megpróbálja megélni, de közben igazából semmi sem változik: ismerőseinek kijelenti, hogy rosszul vagy a saját helyzetében, és ezzel a többieket ráveszi, hogy segítsenek – majd egyszerűen odébbáll. A másik jelentős játszmája arról szól, hogy bebizonyítsa, jobb, mint a másik mindenben. Elég irritáló, hogy ilyenkor önámításra is képes. A Bika azt hiszi néha, hogy ő egy tettrekész Kos, pedig nem.

IKREK

Az Ikrek olyan, mint egy kíváncsi gyerek, aki azt hiszi, golyóálló; veszélyérzete, ráadásul nincs veszélyérzete, és másokra sem tud tekintettel lenni. Fő feladata az információk begyűjtése és az ismeret szerzés, az érzelmeket kénytelen közben félretenni. Nagyon tehetséges mindenben, túlságosan is, ezért hagy félbe mindent, mert azt hiszi, már tudja. Sajnos nem érdekli őket, hogy rengeteg beszédük fontos-e a másik számára, annyi a közlendőjük, hogy nem figyelnek arra, érdekel-e valakit. Párkapcsolatban sokszor egy szülőszerepet vállaló társat keresnek, és van, hogy elhagyják, ha úgy érzik, felnőttek.

 RÁK

Nagyon érzékeny, de ezzel ki is ismeri környezetét, Hangulatember, ami mások számára elég fárasztó lehet.  Túlságosan magához köti családtagjait, nem engedi őket szabadon lélegezni. A látszólagos érzelmesség mögött egy tehetséges manipulátor rejtőzik, a Rák megöl a jóságával. Szúrni is tud, ráadásul oda csíp, ahol fáj, mert pontosan érzi mások gyenge pontjait. meglehetősen agresszív tud lenni, ha akar valamit, ráadásul érzelmi, nem más úton, mint pl. egy Bak. Lassú víz partot mos a Rák, és sok mindent elér másoknál.

OROSZLÁN

Nincs ember , aki tökéletes lenne, az Oroszlán gondosan elrejti hibáit. Őt csak csodálni, szolgálni, imádni szabad környezetének, ha nem, tovább áll. Igaz, szeretteit ő is képes ajnározni, csak esetleg nem azt adja, amire nekik szükségük lenne. Az Oroszlán hatalmas energiákat fektet új emberek elbűvölésében, de aki már megvan, azt hajlamos készpénznek venni. Csillogását nem mindenki szeretné folyamatosan élvezni. Az oroszlánnak rengeteg barátja van, de ellenségein hajlamos gyors bosszút állni.

SZŰZ

A Szűz az apró hibák vadásza, csak azért keresi kívül a rosszat, hogy ne kelljen magába néznie soha. Ebből adódik, hogy másokhoz való kapcsolódásuk racionális. Úgy gondolják, ennek segítségével kontrollálhatjk a világot és saját belső énüket. A kontroll vágya egész életükben ott van, szeretnék „kordában tartani” környezetüket, és minden rendben haladjon, ahogy ők elképzelték. És senki sem képzelheti el jobban. Rettegnek a káosztól, attól, hogy valami eluralja az életüket. Párjukat is ellenőrzik, féltékenyek, kritikusak vele, ez megölheti a kapcsolataikat.

MÉRLEG

Életük elengedhetetlen részét képezik a kapcsolataik, nem tudnak egyedül vagy magányosan létezni. Talán ha „kapcsolatfüggőségük” szempontjából nézzük problémáikat a döntési helyzetekben, félelmüket a súrlódásoktól, akkor megértjük, hogy ezek mögött a tulajdonságok mögött az a félelem rejtőzhet, hogy elveszítik a számukra mindennél fontosabb elsődleges kapcsolataikat. Ezért nem mennek bele azokba a helyzetekbe, amikor másokkal kellene konfrontálódniuk. Pont ezért romolhatnak meg kapcsolataik is: a konfliktusokat nem rendezik időben, hiszen mire megbeszélnék őket a felek, már késő. A Mérlegek nehezen vallják be maguknak, hogy valami gond lehet az életükkel, hiszen akkor szembe kellene nézniük vele, ami egyáltalán nem kedvükre való feladat.

A legproblémásabb terület a Mérlegek életében éppen az, amely a legnagyobb prioritást élvezi értékrendjükben: a párkapcsolatok területe. Hiszen nem mindig tudnak ellenállni az adandó „alkalmaknak”, könnyen előfordulhat, hogy két vagy több partnerük is van egyszerre. Végül egyiknek sem tudnak nemet mondani, és őrlődnek szerelmeik között. Lelki életük pedig teljesen „rámehet” arra, hogy végül mégiscsak döntéskényszerbe kerülnek. Ilyenkor kerül elő híres határozatlanságuk: sehogyan sem tudnak véglegesen és jól dönteni.

SKORPIÓ

A Skorpióknál fontos, hogy lássuk mély belső motivációikat. Első blikkre „erős”, drámai, veszekedős természetük mély érzelemvilágot rejt. A Skorpió többször „meghal” és „feltámad” életük során intenzív válsághelyzetekben. Igaz, a válsághelyzeteket –tudattalanul maguk idézik elő , hogy ezek által tudjanak fejlődni.

Hajlamosak a mániás depresszióra. A Skorpió teljesen normális helyzetben is képes manipulálni a környezetét, ebből azt a következtetést vonja le, hogy hatalma van mások fölött.

NYILAS

A Nyilas harcol az igazságért, s szinte lehetetlen őt meggyőzni bármi másról. Ha kétségbe vonjuk nézeteit, akkor azzal egy dolgot érünk el: megutál minket, hiszen elvettük a biztos pontjait. Tehát csak finoman kell vitatkozni a Nyilas típusú emberrel, hiszen nyíltan nem támadhatjuk meg álláspontját. Emellett a Nyilas változó jegy is, tehát magában hordja azt a tényt, hogy a lángja hol kicsi, hol pedig elképesztő erővel ég. Változó a hangulata, lehet, hogy ma rossz kedvű, holnap pedig nagyon vidám. Gondolkodása is extrém, nem találja a középutat.

Kapcsolódik még azokkal a pszichológiai tünetekkel, amelyek a szenvedélybetegségekkel, evési zavarokkal állnak összefüggésben. Ilyen például az alkoholizmus, a bulimia, hiszen a Nyilas a kiterjedésről szól, s így szeret nagyon sokat enni-inni. Ha nem tud mértéket tartani, az is „menekülés” a gondok elől.

BAK

A Bak életének alapja a bizalom,  annak elvesztése, a felelősségérzet, az önuralom és a keménység. Ezeket tudnunk kell ahhoz, hogy megérthessük motivációikat. Egy Bak emberhez nem lehet gyorsan közelíteni, érdemesebb óvatosan kimutatni vonzalmunkat. Ügyelni kell arra, hogy ha egyszer okot adunk számára egy nagyobb csalódásra, akkor jó ideig nem fog újra megbízni, s még az is előfordulhat, hogy soha többé. A Bakok nehezen kezdik újra szerelmi csalódás után.

Jellemző a túlzott biztonság iránti igényük, a nagyfokú érzelmi merevség, minden újnak az elutasítása, általános bizalmatlanság az emberekkel, élethelyzetekkel, új szituációkkal szemben. Ebből a merev lelkiállapotból néha kimozdítja őket az, ha úgy igazán és gyökeresen „felborul” az életük. Általában ilyenkor rájönnek arra, hogy mindenféle „túlbiztosítás” nélkül is uralni tudják a váratlan helyzeteket. A másik lehetőség, hogy a káoszban „lemerevednek”, szerencsétlennek érzik magukat, és hirtelen azt sem tudják, hogy mihez kapjanak. A Bak embereknél– egész életük során –feladatként jelentkezhet, hogy saját játékos énjüket fejlesszék, megtanuljanak nevetni.

VÍZÖNTŐ

Minden vágyuk az, hogy kitűnjenek mások közül, ezért keresik az idétlen, szabálytalan helyzeteket, különös kedvteléseket, különc eszméket. Mindig kilógnak, és nem értik, ez mások számára miért fárasztó és bosszantó sokszor.

Biztosan nem jó érzés sehová sem tartozni, ám a Vízöntőnek éppen ez ad erőt, s ettől érzi azt, hogy szabad, s nem tartozik felelősséggel senki felé. Lehetetlen őket manipulálni, hiszen saját szabályrendszerüknek akarnak megfelelni: nem tartanak magukra kötelezőnek semmilyen külső szabályt. Ha a Vízöntőnek komoly lelki problémája van, akkor szinte keresi a veszélyes helyzeteket. Lehet, hogy a veszélyes sportpk közepette „elbaltáz” valamit, s ebbe akár bele is halhat. Ez a folyamat tudat alatt is megtörténhet, amikor a Vízöntőnek már nincs kedve élni.

Saját világuk szerint tudják „átírni” életük eseményeit, szélsőséges esetekben egyes negatív dolgot egyszerűen kitörölnek. Annyira érzékenyek, hogy mindent hajlamosak saját képükre formálni, képtelenek a világ tényeivel megbirkózni, és hajlamosak másokat is behúzni ebbe az irracionális káoszba, nagyon szeretnek és ragadnak.  Eggyé akarnak válni a másikkal, és nem értik, hogy erre nem mindig van fogadókészség. Irracionálisak, így szeretetüket nem adásban vagy pénzben fejezik ki, csak érzelemben, amit sokan nesze semmi, fogd meg jól ragaszkodásnak ítélnek.