Emlékszel még A Dadus sorozat gyereksztárjaira? Így néznek ki 18 évvel a sorozat befejezte után!

Valljuk be, a 90-es évek remek volt a televíziózás történetében, vegyük csak figyelembe a “Jóbarátok”, “Seinfeld” sorozatokat, amelyek még azóta is töretlen sikert aratnak, pedig már számos alkalommal újravetítették őket.

Egy televíziós alkotás igazi klasszikus lett, Golden Globera is jelölték, ami nem más, mint A Dadus. Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni a Fran Drescher által alakított dadust, aki számtalan komikus helyzetet teremt munkaadójánál.

A dadus feladata volt vigyázni Maxwell Sheffield, a gazdag brit producer három gyerekére. Természetesen, ahogy az lenni szokott a 90-es években, Sheffield és Fran egymásba szeret, kapcsolatukról szólt szinte az egész sorozat.

Ha kíváncsi vagy, hogy Mr. Sheffield gyerekeivel (Grace, Margaret és Brighton) mi történt a sorozat óta, most eláruljuk neked.

A Grace Sheffield-et alakító Madeline Zima volt a csapat legfiatalabb tagja, a sorozat óta teljesen megváltozott az élete, olyannyira tevékeny, hogy alig van ideje felszusszanni. A kislányból mára már 30 éves érett nő lett, aki azóta szerepelt a botrányos Californication című sorozatban, David Duchovny oldalán, de a Heroes-ban is láthattunk.

View this post on Instagram

It's Sunday #serenitynow

A post shared by Madeline Rose Zima (@maddyzima) on

View this post on Instagram

Eyez on the prize #selfies :-/

A post shared by Madeline Rose Zima (@maddyzima) on

A Sheffield család egyetlen fiúgyermekét Benjamin Salisbury alakította, aki azóta szinte alig forgat. Ma már 35 éves, de csak a CBS Numbers című sorozatában láthattuk egyik vendégszerepben, de feltűnt egy 2006-os rövidfilmben is. Újságírást tanult, jelenleg az LA Kings hokicsapatnál dolgozik.

A Sheffiled család legidősebb gyerekét, Margaret Sheffield-et, a most 37 éves színésznő, Nicholle Tom alakította, aki első alakítását a Beethoven című filmben kezdte. Nicholle a sorozat óta folyamatosan forgat, játszott már a Masters of Sex, Without a Trace és Cold Case sorozatokban, mellesleg az Isntagrammon is igen népszerű.

View this post on Instagram

Happy Friday Y'all & #CincoDeMayo #Margs #TGIF #🍹#🌾 #LetLoose #LetYourHairDown & #GetDown #🤗 📸 by @arsen_ist

A post shared by Nicholle Tom (@nicholletom) on

View this post on Instagram

When #DollyParton, #DavidBowie & #PunkyBruster/#RainbowBright all Exploded out of my Body at Once☺️ I feel like I've been Preparing my Whole Life for this Part… ✨👄💁🏼by @jenfregozo & @jennifercorona 👛(Bambi) #BumBag by @beksiesboutique 💍by @patchcharming 👗by Moi & @brendacooperstyle

A post shared by Nicholle Tom (@nicholletom) on

View this post on Instagram

Had #ABitTooMuch #Fun Being #SexyPrincipalStatzill 📚📝🖍 #ThankYou #FeltSoPretty #PrincessForADay @finebros 📽🎬🎭 @fucktheprom 🙌🏻🖕🏻👏🏻 @Meganomics101 👄💄💋 @cutmarc ❤️💁🏼@ciciandersen 💅🏻👄👌🏻 #SarahSharp 🙌🏻👗👸🏼 #HalleySharp 💞💍💖 #Prom #StatzillTheGoodWitch #PinkPrincess #Love #Sexy #FTheProm #FuckTheProm #TextMeWhenitsOver

A post shared by Nicholle Tom (@nicholletom) on