A hajléktalan férfi elvitte a talált pénztárcát a tulajdonosához, aki jutalmul pofon vágta. Kemény levélben kapott rá választ

Kedves Anita, ott Miskolcon, a Petneházi utca környékéről! – kezdődik a levél, mely cseppet sem bántó, mégis, ha végigolvassa az ember…

„Kedves Anita, ott Miskolcon, a Petneházi utca környékéről! Itt a képen maga Csuha Ferenc helyi hajléktalan látható, akinek bevallása szerint minden meg kell küzdenie az életéért. A szállás nem gond, tűri a fagyot, az esőt, de a kajáért menni kell. Betegen is.

Ezekben a hideg napokban egész nap megy – mint az Urbán lelke –, hogy meg ne fagyjon. Nappal keres búvóhelyet egy kis alvásra, mert az éjszakái soha sincsenek biztonságban. Miskolcon sok a nagy mellényes duhaj, garázda fiatal, aki csak úgy neki megy Ferinek. Megüti, majd tovább megy. Elégedetten.

Feri, mint mondja, megszokta. Rá se ránt. Megbékélt a sorsával, számára természetes, hogy vannak köztünk olyanok, akik a gyengébbeket, az elesetteket bokszzsákmánynak tekintik. Lelkük rajta. Feri viszont még egy kést sem tarthat, mert igazoltatásánál rögtön előállítják. Három napig ült a fogában, mert nem volt személyi igazolványa. Ellopták vagy elrabolták tőle, pénze meg nem volt az újra. Tudom, ma már ingyen kaphat másikat.

Na, kedves Ainta, ahogyan hallom, önnek is ellopták a tárcáját a vásári forgatagban. Odalett a pénze. Az üres eldobott tárcát a fontos irataival éppen Feri találta meg. Jobb dolga nem lévén, pechére elvitte Önnek a lakására és minden kérés nélkül átadta. Gondolván, ezzel a gesztussal sok időt, fáradtságot megtakarít. Nem kell az okmányirodába mennie az új igazolványok kiváltására.”