Ezért az 5 dologért szuperjó hosszú távú házasságban élni
Február második vasárnapján van a házasság világnapja, ami idén épp Valentin-napra esik. Ebből az alkalomból körbe is kérdeztem drága barátnőimet, mondják már el, ők miért szeretnek házasságban élni? Na, és ezzel a mozdulattal ki is nyitottam a finnyogó, nyígó, cinikus, szarkasztikus csapot, hogy csak úgy zubogott ki a sok panasz és keserűség. Komolyan mondom, én még ennyi kiábrándult nőt egy rakáson nem is láttam! Úgyhogy gyorsan fogtam magam, és a forgós székemmel (mert már ilyenem is van) rögvest hátat fordítottam nekik, hogy tovább legeltessem álmatag pillantásom az én személyes rózsaszín ködömben, amit a tizenhat éve tartó házasságom jelent. (Előre szólok, ez az én ködöm, a férjem valószínűleg sokkal keserűbben látja a világot.) És hogy a fanyalgóknak is kedvezzek, a cikk direkt nem vasárnap jelenik meg, a cinikus szíveknek valószínűleg addigra amúgy is csömöre lesz a túlcsorduló érzelmekből. Fiala Borcsa írása.
Megmondom őszintén, nagyon szeretek hosszútávú házasságban élni, mert:
1. A férjem az egyetlen férfi a világon, akivel gátlástalanul beszélhetek a gyerekeimről.
Onnan tudom, hogy ebből a szempontból (is) páratlan az én párom, mert próbáltam már más fickóknak is ajnározni elfogultan mesélni őszintén beszélni a gyerekeimről, de másfél óra után, amikor azt hitték balga fejjel, hogy levegőt veszek, és végre ők is szóhoz juthatnak, gyorsan témát váltottak. Számomra teljességgel érthetetlen, de se a kollégáimat, se a postást, de még a villanyóra leolvasót se érdekli, milyen káprázatosan zseniálisak az én drága csemetéim. Csak a férjemet! Vele viszont valahányszor sikerül elszabadulni a otthonról és elmegyünk vacsorázni, az előétel és a desszert közötti röpke három órát a gyerekeink alapos megbeszélésével töltjük.
2. Semmi meglepetést nem tud okozni.
Az az igazság, hogy olyan vagyok, mint egy kutya, szeretem a kiszámítható, óramű pontossággal működő, rendszeres dolgokat. És a hosszútávú férj éppen ilyen! Tudom, hogy ha a másik szobában megnyikordul alatta a kanapé, akkor két perc múlva meg fog jelenni az ajtóban, hogy megkérdezze, mi lesz a vacsora. Ahogy azt is, hogy ha egy közös vásárlás alkalmával kikéri a véleményemet, mit szeretnék, a feketét vagy a fehéret, és én rávágom, hogy a fehéret, akkor vesz a feketéből mindjárt kettőt. A férjem alapos ismerete pedig roppant módon megkönnyíti és leegyszerűsíti az életemet!
3. A metakommunikáció telepatikus mértéket ölt.
Ezer éve nézzük egymás buráját, és ezeregy éve dumálunk mindenféléről, így praktikusan jobban ismerjük egymás gondolatait, mint a sajátunkat. Éppen ezért sokszor szavak nélkül is pöpecül megértjük, mit akar mondani a másik. Ülünk a családi összejövetelen, amikor látom, megrándult a férjem jobb szemöldökének felső csücske. (Apád mindjárt nekiáll politizálni. Megyünk?) Mire én gyorsan pislogok egyet. (Két perc, addig próbálj meg nem összeveszni vele.) Aztán negyedóra elteltével az asztal alatt jól sípcsonton rúgom, hogy most már szedelődzködjön, mire ő fájdalmas arcot vág. (Igenis, drágám, már húzom is a cipőm! )
4. Megajándékoz a büdöspizsamázás megfizethetetlen luxusával.
Az elmúlt bő másfél évtized alatt láttuk már egymást betegen, búskomoran, sz.ex, szülés, pisilés, részegség és alvás (vagy ezek kombinációja) közben. Mi értelme lenne úgy csinálnom, mintha minden pillanatban skatulyából húztak volna ki? Ha úgy hozza kedvem, nem borotválom le a lábam, nem rajzolom tökéletes kardashianosra a szemöldököm, nem teszek fel alapozót és cicaszemet, hanem felhúzom a legkényelmesebbre kitérdelt mackónadrágomat… és odakuporodok a büdöspizsamázó pasim mellé röfögni.
5. A férjem velem együtt öregszik.
A múltkor kénytelen voltam észrevenni sminkelés közben, hogy kezd megereszkedni a bőr a szemhéjam felett. Lassan, de annál biztosabban korosodó, pohos nápolyi masztiffá alakulok szép csendben. De szerencsére ezzel nem vagyok egyedül a háztartásomban. Viccesek voltak azok az egyetemista évek meg a közös ifjúság, és a gyerekek születése is, de még milyen mókás lesz majd elcsenni egymás műfogsorát, kölcsönkérni a másik reumakrémjét, együtt virgázni a járókerettel a parkban, aztán pedig felidézni a sok régi szép emléket. Boldogan élünk, amíg az agyérelmeszesedés el nem választ bennünket egymástól.
Fiala Borcsa
