Hová tűntek? Így élnek ma a Hélene és a fiúk sztárjai

Lehetett utálni, lehetett rajongani érte, de a Héléne és a fiúk című francia sorozatot lehetetlen volt nem ismernie annak, aki a kilencvenes években volt tinédzser. A néha (gyakran!) idegesítően szerencsétlen karakterek és a jellegzetesen franciásan csücsörítő ajkak látványa mellett azonban maradtak szép emlékek is a párizsi egyetemisták mindennapjait bemutató sorozatból. Ha más nem, akkor a mindig rendezett kollégiumi szobák, a hangulatos garázs, ahol a fiúk a zenekarral próbáltak és a megszokott kávézó, ahol sosem kellett fizetniük a szereplőknek.

Más helyszín nem is nagyon tűnt fel a 280 epizódos ifjúsági sorozatban. Volt viszont ármánykodás, látványos összeveszések, szakítások, eltitkolt szerelmek. A kritikusok az első részek után ízekre szedték a szériát, leginkább azzal vádolták a készítőket, hogy semmilyen valóságos alapja nincs a cselekménynek. És tényleg. Nem voltak szigorlat miatt átvirrasztott éjszakák, a szereplőknek sosem volt gondjuk a lakbér kifizetésével, nem ette ki senki az ebédjüket a közös hűtőből, tanulni se nagyon tanultak.

A mai szemmel nézve elviselhetetlenül gagyi párbeszédeknél csak a színészek voltak gyengébbek, mi akkor is néztük Helene, Joanna, Christian, Nicolá és Laly mindennapi kalandjait. Joggal merül fel a kérdés tehát, hogy hová tűntek a szereplők, mi történt velük az elmúlt több mint húsz esztendőben? Megszerezték egyáltalán a diplomát?

Héléne

A pedáns, kislányosan erkölcsös egyetemista fiatalt játszó Héléne Rollés időközben ötvenéves lett. Már a sorozatban is színpadra vágyott, jelenleg is főként énekléssel keresi a kenyerét. A francia színésznő tizenkét éves korában állt először kamera elé, s már a nyolcvanas évek végén lemezszerződése volt.

De hol volt még akkor a kilencvenes évek közepén induló filmsorozat főszerepe, amit 28 évesen kezdett el játszani és valódi hírnevet hozott neki az Egyesült Államoktól kezdve Európán át, Oroszországig?

Dalaiban komolyabb témákhoz is hozzányúl, lelkes környezet- és állatvédő. Saját gyermeke nem született, de 2013-ban egy testvérpárt fogadott örökbe Etiópiából.

A színésznő féltve őrzi magánéletét, családi fotókat nem enged megjelentetni, sőt a gyermekek neveit sem hajlandó elárulni. Nálunk már nem vetítik, de Franciaországban bizony a 15. évadban jár a Kalandos Nyár, amely a Héléne és a fiúk folytatása. S ki más játszaná benne a főszerepet, mint Rollés.

Nicolá

A francia diákok életének bemutatása tehát csak nálunk ért véget a kilencvenes években, szülőhazájában továbbra is a hétköznapok része.

Az idő persze nem áll meg, Nicolá arcán is mélyülnek a ráncok, az aktuális évad szerint befutott fényképész lett a szőke egyetemista zenészből. Patrick Puydebat aktívan színészkedik, rendez és producerkedik. Rendszeresen sportol, kedveli a tetoválásokat.

Idén röppent fel a hír a legnépszerűbb közösségi oldalon, hogy a színész életét vesztette egy balesetben.

Szerencsére gyorsan kiderült, hogy alattomos pletykáról van szó, az álhírben arra kérték a rajongókat, hogy részvétüket kifejezve kövessék a színész kegyeleti oldalát.

A 45 éves Puydebat szerencsére boldogan él modell-színész-DJ barátnőjével, Delphnie Chanéac-val.

 Cathy

A gyönyörű és érzékeny, már-már szentimentális Cathy szerepét az 1988-as Miss Carcassonne szépségverseny első helyezettje, Cathy Andrieu kapta.

Még a sorozat megjelenése előtt feltűnt a színésző egy videoklipben anyaszült meztelen, de ez sem akadályozta meg a készítőket abban, hogy helyet kapjon az egyébként valószínűtlenül erkölcsös párizsi egyetemisták csapatában.

Tegye fel a kezét, aki még emlékszik a sorozatbeli Étienne-re! Nos, olyan jóban lettek a forgatások alatt, hogy az őt alakító David Proux lett később a színésznő férje és két gyermekének édesapja.

A pár már elvált ugyan, de jó kapcsolatuk állítólag megmaradt. Cathy bebetonozta magát a modellszakmában, emellett gasztronómiai műsort vezet és videoblogot ír, melyben kedvenc receptjeiből főz.

Laly

A nádszál vékony színésznő, Laly Meignan még a középiskolás éveiben kezdett el táncolni, majd modellkedni, végül színésznek állt.

A népszerű francia sorozat után azonban csak kevés alkotásban tűnt fel, főleg reklámfilmekben szerepelt, illetve Patrick Puydebat (Nicolá) mellett egy reggeli műsort vezetett az egyik francia televízió csatornán, ennek is már közel tíz éve.

Nagyobbik fia a 17 éves Miláno egy színész-rendezőtől született, tíz éves Liam nevű kisfia pedig Patrick Canaring fotóssal kötött házasságából való.

Johanna

A sorozatban a kissé szabadabb elveket valló, a többi karakterhez képest őrült diáklányt, Johannát Rochelle Redfield játszotta.

A történet szerint a lány Amerikából költözött Párizsba, s emiatt lógott ki a sorból. Ez nem is áll messze a valóságtól, Redfield ugyanis valóban texasi születésű.

A fiús ruhákba bújtatott, bohém, irodalom szakos hallgatót játszó Rochelle színészi pályafutása előtt az Elle ügynökség szerződött modellje volt, olyan neves divatszakemberekkel dolgozott együtt, mint Karl Lagerfeld vagy John Paul Gautier.

Az 55 éves színésznőnek négy gyermeke született: Austin, Cameron, Isaac és Logan. Szabadidejében szívesen ír gyerekkönyveket, melyeket saját rajzaival ad ki.

Aktív a közösségi médiában, az a fajta híresség, aki igyekszik a legtöbb mindent megmutatni az életéből, legyen a reggelije, a gyermekei vagy akár az otthona.

Christian

Ki ne emlékezne Johanna egy fejjel alacsonyabb szerelmére, Christianre?

Ő volt talán az egyetlen a sorozatban, akinek a producerek és a forgatókönyvírók szabadabb jellemváltozást engedélyeztek a négy évad alatt, s lehetett a szerény kisfiúból, borotválatlan, kicsapongó hős szerelmes.

Sébastien Roch azóta felhagyott a színészkedéssel, eletronikus zenei producerként dolgozik.

A 44 éves francia hírességnek két gyermek van, a 16 éves Roberto és a jelenlegi házasságából született, négyéves Liv. Továbbra is szoros barátságot ápol sorozatbeli szerelmével, Rochelle Redfielddel.

Benedicte

A szőke színésznő csak később csatlakozott a sorozat szereplőihez, de a befejező részig a kollégiumban maradt.

Laure Guibert számára is az 1992-1994 közötti időszak jelentette a pálya csúcsát, ő sem vált ünnepelt világsztárrá, bár Franciországban kevés olyan fiatal felnőtt van, aki ne ismerné a nevét.

Laure 33 és 40 éves korában adott életet két lányának. Saját bevallása szerint is introvertált személyiség, de egyben hiperaktív is. Imád rajzolni, illusztrációi könyvkiadásban is megjelentek már. Mindene a sport, a túrázás, többször járt már az Északi-sarkon.

José

Ha Franciaországban valaki Philippe Vasseur iránt érdeklődik, az embereknek három ember jut eszükbe azonnal. Az egyik egy újságíró, politikus, mezőgazdasági miniszter a kilencvenes évekből, a másik egy világhírű impresszionista tájképfestő, a harmadik pedig a mi göndör hajú, szintetizátoros Josénk, a Hélene és a fiúkból.

Számunkra ő a legérdekesebb, akkor is, ha a hanyagul dobált dús hajfürtjeit a színész a ötven éves korára rövid, ősz frizurára cserélte. Kevesen tudják, de keresett divattervező volt, mielőtt beállt a fiúkkal zenélni a garázsba.

Nehéz nem észrevenni, hogy a sorozatban szereplő összes színész a divatszakmából érkezett. Feleségétől elvált, de húszéves fiával, Lancelottal szoros kapcsolatot ápol.

Philippe is azon szereplők egyike, akik a széria ma is futó folytatásában szerepelnek. Bár 2013-ban azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha José végre meghalna, mert borzasztóan unja már húsz éve játszani ezt a szerepet.